Fénysugár

FELELNI

Néha felelni kell az élet kiszámíthatatlanul bekövetkező,
s elodázhatatlanul végzetes pillanataiban: felelni kell, az egészre.
Ki vagyok? Mit akarok?
Ki ellen, kinek érdekében akarok élni?
Miért? Milyen képességekkel, eszközökkel, felkészültséggel?
Ami fontosabb mindennél: milyen szándékkal?...
És, felelni az egészre: hol tartok?
Van-e még tartalékom áldozatkészségből, önzetlenségből,
vagy már csak megóvni és megmenteni akarok maradék készleteket?
Ez a pillanat az életben, amikor felelni kell.
Várják a választ, a csend nagy, drámai.
De ilyenkor megtudod és észreveszed,
hogy e kérdésekre szavakkal nem, csak az élettel lehet felelni.

Márai Sándor

A legnehezebb kérés: legyen meg a te akaratod!

Ha elkerülnek gondok, bánatok,
Könnyű kimondani,
De ha nehéz órák jönnek, s az öröm ködbe vész,
Ha a szív vérzik, a lélek zokog,
Ha éjszakának tűnnek a nappalok,
Eltördelni mégis a mondatot:
Hogy legyen meg a Te akaratod!

Inkább sikoltanék; Atyám, ne, ne!
Mért kell ennek így történnie?
Szívem keserű lázadásba jut
Ha érthetetlen előtte az út!
Sírva tesz fel kínzó kérdéseket,
Én Istenem, hát ez a szeretet?!
Aztán elcsitul.

Bocsáss meg Atyám,
Te szeretsz engem híven, igazán.
Kínban vergődő szívvel is tudom,
Te vezetsz engem a legjobb úton.
Ellenemre is véghez viheted,
De szívem attól nem lesz csendesebb.

Taníts meg hát szívből kiáltani
Ne csak szájjal, szívvel mondani:
Ahogy Te akarod, ne ahogy én
A békesség csak úgy lesz az enyém.

Lehet az út tövises, meredek,
Amerre vezetsz, bátran mehetek,
S mindennapi kérésem az marad,
Add, hogy csupán Téged kívánjalak.
Legyen akaratod, ha a nap nevet,
Legyen akaratod, ha az éj temet.
Legyen akaratod most és mindörökké,
Igen, fogd meg kezem, fogadd el a szívem!
S ha utad célját el is takarod,
Hiszek! Legyen ahogy Te akarod!

És a Krisztus békessége uralkodjon szívetekben, amelyre elhívattatok egy testben, és hálásak legyetek. Krisztus beszéde lakozzon bennetek gazdagon, minden bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel. Szívetekben hálaadással énekeljetek az Úrnak. És minden, amit csak tesztek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek, általa hálát adva az Atya Istennek. (Kolossé 3:15-17)

Ha Isten békéje lakja szívemet
bár dúlhat vihar ellenem,
Nagy hittel szívem zengi ez éneket:
az Úrban, az Úrban jó nekem!
Az Úrban jó nekem,
Az Úrban, az Úrban jó nekem.
Ha rám tör a Sátán és elém hálót vet,
e szó ragyog rám fényesen:
Már Jézus értem mindent elvégezett,
vére megtisztított teljesen...
Az Úrban jó nekem,
Az Úrban, az Úrban jó nekem.
Bűnöm terhét Jézus hordta, a Bárány,
Nem hagyta azt rajt' lelkemen,
Meghalt értem ott, ama kínkeresztfán.
Őt dicséri hát ez énekem.
Az Úrban jó nekem,
Az Úrban, az Úrban jó nekem.

Az előbbi éneknek a szerzőjéről szól a következő leírás:
Spafford egy gazdag Chicagói ügyvéd és ingatlan-befektető volt, keresztény családapa. 1871-ben egy tűzeset következtében szinte teljesen tönkrement a vállalkozása, mindene odaveszett. Nem sokkal ezután úgy döntött, családjával együtt áthajózik egy időre Európába, hogy ott segítsenek egy missziós munkában, amit eddig anyagilag támogatott.

Azonban egy ügyintézés miatt neki maradnia kellett picit tovább, így a családját előre küldte a S.S. Ville Du Havre hajóval. Félúton egy ütközés miatt elsüllyedt a hajó, négy lánya megfulladt, egyedül felesége élte túl a katasztrófát. Egy táviratot küldött: „Megmenekültem... Egyedül.” Ahogy Spafford elhajózott a roncsok mellett, született meg szívében ennek a himnusznak a szövege.

Később három gyermekük született, egyedüli fiuk betegségben négy évesen elhunyt. A sok próba és nehézség ellenére nem veszítették el hitüket, végül a család Jeruzsálembe költözött, ahol megalapították az American Colony nevű segélyszervezetet és árvaházakat tartottak fent. Legkisebb lányukat „Grace”-nek nevezték, ami annyit tesz, „kegyelem”.

A szöveget Philip P. Bliss zenésítette meg 1876-ban. A dallamot a hajó után Ville Du Havre-nak nevezte. Ő maga énekelte el először egy lelkipásztoroknak szervezett találkozón. Egy hónappal később Bliss a feleségével együtt egy Chicagóba tartó vonaton ültek, azonban a híd, amin haladt, leszakadt, és a jármű lezuhant és szétroncsolódott. Neki sikerült kijutni a kocsiból az ablakon keresztül, de párja bent maradt a lángoló vagonban. Visszament, hogy kiszabadítsa, végül mindketten halálra égtek.

Kilenc ember tragédiája, melyet átsző ez a régi keresztény himnusz. Sokkal csekélyebb dolgokért hallottuk már, hogy „nincs Isten”, de ők mégis azt tudták mondani: „Ha Isten békéje lakja szívemet, úgy dúlhat vihar ellenem.” Volt valamijük, ami felette áll az emberi életnek, a természetnek és a fájdalmaknak.

Ezernyi zaklatott
pillanat szalad,
és hullik szét
egy szemvillanás alatt
töredékké,
kárrá és szemétté.

Hogy utána,
ebben a fejvesztett
rohanásban
újra csak felismerjem,
lássam:

A biztonság
csak Te vagy, Uram.
S megállva,
elcsendesedve
Neked megadjam magam.

Hajdú Zoltán Levente

Láttam, Uram!
Egyik béna volt, a másik aszott, sárga…
vagy nem volt lába…
De a Te fényed hullt a betegágyra!
Hitükkel elrejtőztek Nálad,
és úgy hordozták mázsás terhüket,
a Te erőddel, mint a szalmaszálat.

És láttam szalmaszál alatt roskadókat.
Mert mázsás teher könnyű, mint a kis szalmaszál, Veled.
De nélküled a szalmaszál is mázsás súly lehet.

Új évbe indulok, és nem tudom, mi vár rám.
Csak azt tudom: velem vagy, nem hagysz árván.
Csak azt tudom: utam már kijelölted.
Mint bízó gyermek, járhatok előtted.
Te mérsz ki bút, örömöt, munkát, terhet,
s irgalmad mindegyikbe áldást rejtett.

Csak egyet adj: hogy céliránt haladjak,
hogy szalmaszálak alatt ne roskadjak!
És ha szereteted mázsás teherrel
tenné próbára ezt a gyenge vállat –
segíts úgy vinni mázsás terhemet
a Te erőddel – mint a szalmaszálat!

Túrmezei Erzsébet

Csak az tud élni, ki mindig nevet,
kinek szívéből nem fogy a szeretet,
kinek lelke élettől vidám, a világ szépségén ámulva csodál.

Ki minden könnyből szivárványt fakaszt,
ki minden sziklából virágot szakaszt,
ki élete gondjain könnyedén átrobog...

Csak az tud élni: Ki mindig mosolyog!

AZ ELTEMETHETETLEN
 
Temették ólom-csüggedésbe,
hitetlenség rongyába rakva
a félelem sivatagába
Harmadnapon feltámadott!
 
Temették tornyos templomokba,
szertartások gyolcsai közé,
imákból készült szemfedője.
Harmadnapon feltámadott!
 
Temették ideológiákba,
tagadás útszéli árkába,
tudomány sziklái alá.
Harmadnapon feltámadott!
 
Temették gyilkos hitvitákba,
szent háborúk szennyes vizébe,
sötét élet-cáfolatokba.
Harmadnapon feltámadott!
 
Temetgetik ma is... Hiába.
Nem rejti el se föld, se ég már,
szív bűne, vagy ész érve, semmi,
mert Ő MAGA AZ ÉLET!

Füle Lajos

MINDEN JAVUNKRA VAN

Új esztendő... Nem tudja senki sem,
hogy mi vár reá, merre, hova lép.
Az ismeretlenség ködébe rejtve mi van:
örvény, orom vagy szakadék?
Nincs kikövezett út, egyenes pálya,
biztos cél felé vezető sínek.
Hogy a holnap titkát is kitalálja,
nem adatott meg soha senkinek.

Úgy megyünk a jövő felé, akárha sötétbe lépnénk...
De örvény, verem felett - jó tudni -
védőn alánk tartja hűséges karjait a kegyelem.
Öröm, bánat, élet, halál, akármi jöhet,
a szívem mégse nyugtalan,
tudom: Kik Isten szeretik,
azoknak minden javukra van!

Bódás János

Áprily Lajos írja Menedék című versében:
S mikor völgyünkre tört az áradat
s már hegy se volt, mely mentő csúccsal intsen,
egyetlenegy kőszikla megmaradt,
egyetlen tornyos sziklaszál: az Isten.