Élt egy faluban egy öregember, aki egyik reggel azzal jött haza a templomból, hogy Isten megígérte neki, még aznap meglátogatja. Ezt el is mondta nagy örömmel családja tagjainak. Délután kopogtattak házuk ajtaján. A felesége felugrott, hogy ajtót nyisson, de az öreg leintette: - Maradj, majd én fogadom a vendéget. Biztosan az Isten jött el meglátogatni. Ki is ment, hogy megnézze ki az, de csak egy eltévedt gyermek állt az ajtóban. Megéhezett és kenyeret koldult. - Te zavarod a nyugalmunkat? Nem érek rá veled foglalkozni, mert várom az Istent - mondta az öregember.
Később ismét kopogtattak, de most a felesége ügyesebb volt, s megelőzte férjét az ajtónyitásban. Nemsokára egy áldott állapotban lévő nőt tessékelt be a szobába. De az öreg mérges lett. - Te asszony! Nem megmondtam, hogy nem fogadunk vendéget?! Tudod jól, hogy az Istent várjuk vendégségbe!
Már estefelé járt az idő, amikor harmadszor is kopogtattak. Az öregember sietve ment a vendég elé. Az ajtóban egy koldus várakozott, de a gazda őt is elküldte. Szomorúan visszaült az asztalhoz, s egyre várta az Istent. Majd elnyomta a fáradtság és elaludt. Ekkor álmot látott. Magas trónusán az Úristent látta, aki szomorú volt és így beszélt: - Látod gyermekem, ma nem is egyszer, hanem háromszor látogattalak meg téged. Te azonban mindannyiszor elküldtél...
