És a Krisztus békessége uralkodjon szívetekben, amelyre elhívattatok egy testben, és hálásak legyetek. Krisztus beszéde lakozzon bennetek gazdagon, minden bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel. Szívetekben hálaadással énekeljetek az Úrnak. És minden, amit csak tesztek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek, általa hálát adva az Atya Istennek. (Kolossé 3:15-17)
Ha Isten békéje lakja szívemet
bár dúlhat vihar ellenem,
Nagy hittel szívem zengi ez éneket:
az Úrban, az Úrban jó nekem!
Az Úrban jó nekem,
Az Úrban, az Úrban jó nekem.
Ha rám tör a Sátán és elém hálót vet,
e szó ragyog rám fényesen:
Már Jézus értem mindent elvégezett,
vére megtisztított teljesen...
Az Úrban jó nekem,
Az Úrban, az Úrban jó nekem.
Bűnöm terhét Jézus hordta, a Bárány,
Nem hagyta azt rajt' lelkemen,
Meghalt értem ott, ama kínkeresztfán.
Őt dicséri hát ez énekem.
Az Úrban jó nekem,
Az Úrban, az Úrban jó nekem.
Az előbbi éneknek a szerzőjéről szól a következő leírás:
Spafford egy gazdag Chicagói ügyvéd és ingatlan-befektető volt, keresztény családapa. 1871-ben egy tűzeset következtében szinte teljesen tönkrement a vállalkozása, mindene odaveszett. Nem sokkal ezután úgy döntött, családjával együtt áthajózik egy időre Európába, hogy ott segítsenek egy missziós munkában, amit eddig anyagilag támogatott.
Azonban egy ügyintézés miatt neki maradnia kellett picit tovább, így a családját előre küldte a S.S. Ville Du Havre hajóval. Félúton egy ütközés miatt elsüllyedt a hajó, négy lánya megfulladt, egyedül felesége élte túl a katasztrófát. Egy táviratot küldött: „Megmenekültem... Egyedül.” Ahogy Spafford elhajózott a roncsok mellett, született meg szívében ennek a himnusznak a szövege.
Később három gyermekük született, egyedüli fiuk betegségben négy évesen elhunyt. A sok próba és nehézség ellenére nem veszítették el hitüket, végül a család Jeruzsálembe költözött, ahol megalapították az American Colony nevű segélyszervezetet és árvaházakat tartottak fent. Legkisebb lányukat „Grace”-nek nevezték, ami annyit tesz, „kegyelem”.
A szöveget Philip P. Bliss zenésítette meg 1876-ban. A dallamot a hajó után Ville Du Havre-nak nevezte. Ő maga énekelte el először egy lelkipásztoroknak szervezett találkozón. Egy hónappal később Bliss a feleségével együtt egy Chicagóba tartó vonaton ültek, azonban a híd, amin haladt, leszakadt, és a jármű lezuhant és szétroncsolódott. Neki sikerült kijutni a kocsiból az ablakon keresztül, de párja bent maradt a lángoló vagonban. Visszament, hogy kiszabadítsa, végül mindketten halálra égtek.
Kilenc ember tragédiája, melyet átsző ez a régi keresztény himnusz. Sokkal csekélyebb dolgokért hallottuk már, hogy „nincs Isten”, de ők mégis azt tudták mondani: „Ha Isten békéje lakja szívemet, úgy dúlhat vihar ellenem.” Volt valamijük, ami felette áll az emberi életnek, a természetnek és a fájdalmaknak.
„Egy ember eltévedt a sivatagban. Miután víz- és élelmiszerkészlete elfogyott, kínlódva vonszolta tovább magát a forró köveken. Egyszerre csak pálmák tűntek fel szeme előtt és vízcsobogást is hallott. Még inkább elkeseredve arra gondolt: „Mindez csak délibáb. A fantáziám elém vetíti vágyaimat. A valóságban nincs is itt semmi.” Minden remény nélkül, képzelődve, eszméletlenül elterült a földön. 