Biztosan ismerős sokaknak a következő történet: Emberünk fel akarja akasztani a képet a falra. Szöge van, de kalapácsa nincs. Sebaj, a szomszédnak van - ötlik hirtelen eszébe. El is határozza, hogy átmegy és kölcsönkéri.
De kétségek ébrednek benne. És mi lesz, ha nem akarja kölcsönadni? Hiszen tegnap is olyan hűvösen üdvözölt... Talán sietett..., de lehet, hogy csak úgy tett, mintha sietetne, mert neheztel rám. De vajon miért? Én aztán sohasem bántottam meg, egyszerűen képzelődik... meg beképzelt is. Hát nem? Ha tőlem kér valaki egy szerszámot, azonnal odaadom... Hogy lehet megtagadni egy ilyen egyszerű kérést, mint az enyém? Az ilyen alakok alaposan meg tudják keseríteni az ember életét! És még ráadásul azt hiszi, hogy rászorulok a kegyeire!
Átrohan, csönget és dörömböl, pulykavörösen üvölt rá az ajtót nyitó szomszédra: - Tartsd meg a nyomorult kalapácsodat, te senkiházi! Mi ebből a tanulság? Légy késedelmes a szólásra és a haragra egyaránt!
