"Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik farizeus, a másik vámszedő. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is. Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek. A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek. Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik." (Lk 18:10-14)
Igénk két imádsággal, két különböző lelkületű emberrel szembesít bennünket. Egy-egy imádság is lehet nagyon tanulságos, bennünket építő. Legyen ilyen a következő rövid történet két imája is:
A múlt éjjel kisfiam megvallott nekem bizonyos gyermekes csintalanságot, és előttem térdelve így imádkozott az Úrhoz: "Tegyél engem olyanná, mint apukámat, aki bölcs és erős!" Aztán miközben aludt, letérdeltem ágya mellett, és megvallottam bűneimet, majd lehajtott fejjel így imádkoztam Istenhez: "Tégy engem olyanná, mint a kisfiam, tisztává és őszintévé!"
