Fénysugár

A férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté. 1Mózes 2:24

Alapigénk azt mondja: Elhagyja a férfi apját és anyját. Ebben egy nagyon fontos dolog van megfogalmazva. Az, hogy a boldog házassághoz elengedhetetlenül fontos a házasságot kötő férjnek a szüleiről való leválása, a lelki köldökzsinór elvágása.
Persze a feleség esetében is fennáll ugyanez, mert ez rá is vonatkozik. Ez nem a szülőnek való teljes hátat fordítást jelenti, hanem azt, hogy szükséges a házasságra lépőknek átérezni az önállóságukból fakadó felelősséget.
A szülőknek pedig meg kell érteni - és ez sem könnyű - hogy gyermekük felnőtt, és új szakaszba lép az élete, melyben nekik nem jut akkora szerep, mint korábban. Ez sok családban krízishelyzet. Jól kezelni akkor lehet igazán, ha készülnek rá: a szülők is, és a házasulandók is.

Bíró László püspök atya

Aki házasságra lép szíve választottjával nem szabad figyelmen kívül hagynia, azaz jó, ha tudja, hogy kettejük családja is összeházasodik. Két család is egy közösséggé válik valamilyen szinten, amit szintén kezelni kell tudni. Sok esetben más szokások, elvárások vannak a családokban. Ezeket összehangolni, hogy a házasságban élők ne essenek újra és újra egymás torkának a másik családja miatt, szintén nagy kihívás. Aki benne él már a házasságban, az tudja. Aki még csak készül rá, az legyen tisztában vele...

Neked hogy sikerül viszonyulni házastársad családjához? Szeresd őket! Anyósodat is, hiszen házastársad édesanyja ő, akkor is, ha sok esetben konfliktusforrás az ő másként látja, másként csinálja hozzáállása. De vigyázz: ha nő vagy, egyszer te is anyós leszel! Nem mindegy azonban, hogy szerető szívű, gyermekének házasságába nem beleszóló, értük imádkozó, vagy tőlük mindig mindent jobban tudó, életüket megkeserítő leszel. A döntés rajtad áll...

Bíró László püspök atya

Legyőzetett a halál! Jézus feltámadása által. Mégis hányan nem hiszik! Templomba járó emberek közül is sokan kételkednek, vagy egyenesen tagadják a feltámadást. Vagy éppen az életükkel tagadják, azzal, ahogyan vég nélkül keserűek, ha például a több mint 90 éves hozzátartozójuk meghalt évekkel ezelőtt. Mit mutat egy ilyen gyász? Azt, hogy valami nincs rendben. Az illető hitével.

Persze félreértés ne essék: nem tagadom a fájdalmat, ami a hívő embert is éri, ha elveszít valakit szerettei közül, de nézzünk magunkba, hogyan gyászolunk: hiszünk a feltámadásban? Abban, hogy Jézus feltámadása a miénket is előrevetíti? Hogy odaát találkozunk? Ha nem, akkor azzal azt fejezzük ki, hogy szerintünk nem történt itt semmiféle diadal a halál fölött. Pedig történt: Jézus legyőzte a halált.

Erről meggyőzni azonban én senkit nem tudok. Ő azonban bárkit kész és képes erre a hitre eljuttatni. Ha már azok között vagy, akik hisznek a feltámadás erejében, adj hálát Jézusnak, a győztes Úrnak! Ha még nem, akkor kérd Őt és egyedül Ő meg tud győzni a húsvéti üzenet valóságáról!

AZ ELTEMETHETETLEN
 
Temették ólom-csüggedésbe,
hitetlenség rongyába rakva
a félelem sivatagába
Harmadnapon feltámadott!
 
Temették tornyos templomokba,
szertartások gyolcsai közé,
imákból készült szemfedője.
Harmadnapon feltámadott!
 
Temették ideológiákba,
tagadás útszéli árkába,
tudomány sziklái alá.
Harmadnapon feltámadott!
 
Temették gyilkos hitvitákba,
szent háborúk szennyes vizébe,
sötét élet-cáfolatokba.
Harmadnapon feltámadott!
 
Temetgetik ma is... Hiába.
Nem rejti el se föld, se ég már,
szív bűne, vagy ész érve, semmi,
mert Ő MAGA AZ ÉLET!

Füle Lajos

Volt egyszer egy George Thomas nevű ember, aki lelkészként szolgált egy kis New England állambeli városkában. Egyik húsvéti időben történt, hogy vasárnap egy nagy, üres, rozsdás kalitkával ment fel a szószékre. Az emberek felhúzták a szemöldöküket amikor Thomas testvér beszélni kezdett:
Tegnap, ahogy a városban sétáltam, megláttam egy kisfiút, amint nagy kalitkát lóbál a kezében. A kalitka aljában két kis mezei madár csücsült, dideregve a hidegtől és a félelemtől. Megkérdeztem:
- Hát neked mid van, kisfiam?
- Csak néhány öreg madaram - jött a válasz.
- Mit fogsz velük csinálni? - kérdeztem.
- Hazaviszem őket, incselkedek velük, kihúzom a tollaikat, hogy így elkezdjenek egymással verekedni. Nagyon jól fogok szórakozni!
- Előbb-utóbb beleunsz majd a madaraidba. Utána mit csinálsz velük?
- Szerzek egy macskát, ők úgyis szeretik a madarakat, odaadom neki, - válaszolta a kisfiú.
- A lelkész csöndben volt egy pillanatig, majd így válaszolt:
- Mennyit kérsz ezekért a madarakért, fiam?
- Talán önnek, uram kellenek ezek az egyszerű mezei madarak? Még csak nem is szépek...
- Mennyit kérsz? - kérdezte újból a lelkész.
A fiúcska úgy nézett rá, mintha azt akarná mondani, ez az ember nem normális, majd rávágta: 10$. A lelkész belenyúlt a zsebébe, kivett 10$-t, és beletette a fiú kezébe. A fiú egy pillanat múlva el is tűnt. A lelkész pedig elindult kezében a kalitkával az utca végébe, ahol egy kis füves rét volt. Letette a ketrecet, és kiengedte a madarakat.

Nos, a lelkész ezzel a történettel megmagyarázta a szószékre felvitt üres kalitkát, majd így folytatta:
Egy napon Jézus és a Sátán beszélgettek. A Sátán pont az Éden kertjéből jött, és büszkén, dölyfösen pöffeszkedett.
- Megszereztem az összes embert ott lent. Felállítottam egy csapdát, olyan csalit használtam, amiről tudtam, hogy nem fognak neki ellenállni. Így mindet megfogtam!
- Mit fogsz velük csinálni? - kérdezte Jézus.
A Sátán így válaszolt: - Szórakozni fogok. Megtanítom őket hogyan házasodjanak össze, hogyan váljanak el egymástól, hogy gyűlöljék és bántsák egymást, hogyan igyanak, átkozódjanak. Megtanítom őket, hogyan kell fegyvereket, bombákat gyártani, hogyan lehet egymást megölni. Nagyon jól fogok szórakozni!
- És mit csinálsz velük, ha már mindent tudnak? - kérdezte Jézus.
- Megölöm őket! - büszkélkedett a Sátán.
- Mennyit akarsz értük? - kérdezte Jézus.
- Ah! Neked nem kellenek ezek az emberek, teljesen értéktelenek. Ha meg is veszed őket, gyűlölni fognak. Leköpnek, átkoznak, és majd megölnek. Neked igazából nem kellenek ezek az emberek!
- Menyit kérsz? - kérdezte Jézus újból.
A Sátán gúnyosan Jézusra mosolygott és így szólt: - A véred, az összes könnyed és az egész életed!
Jézus így válaszolt: - Megegyeztünk - aztán kifizette az árat.

Isten azért engedi meg az árnyékot, hogy a fény ragyogása annál inkább érvényre jusson.

Öreg bölcs üldögélt a Korinthusba vezető út szélén...
A városba igyekvő idegen rövid pihenőt tartva beszédbe elegyedett vele:
- Milyenek itt az emberek? - tudakolódta.
- Hová valósi vagy? - kérdezett vissza az öreg bölcs.
- Athéni vagyok.
- És felétek milyen nép lakik? - kérdezett tovább az öreg.
- Hát tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézengő, lusta és önző. Ezért is jöttem el onnan.
- Nincs szerencséd! Korinthusban sem jobb a helyzet. Itt is csupa csalóval és lézengővel, lusta és önző emberrel fogsz találkozni. - mondta az öreg. A vándor búsan folytatta útját.
Nem sokkal később újabb idegen állt meg az öreg bölcs előtt. Őt is az érdekelte, hogy milyen emberek laknak Korinthusban. A helyzet úgy hozta, hogy ő is Athénből jött. Neki is feltette az öreg bölcs a kérdést, hogy ott milyenek az emberek.
- Nagyszerű emberek élnek ott! Barátságosak, segítőkészek és nagyon becsületesek! - válaszolta nem kis büszkeséggel az utas.
- Nagy szerencséd van! Korinthusban is ugyanilyen nagyszerű emberekre találsz majd! - mondta az öreg bölcs.
A vándor vidáman fütyörészve folytatta útját a város felé.
A két beszélgetést végighallgatta egy fiatalember, aki gyakran időzött az öreg bölcs társaságában. Felháborodottan jegyezte meg:
- Nagyot csalódtam benned! Sose hittem volna, hogy te is ennyire kétszínű vagy!
Az öreg bölcs mosolyogva csillapította:
- Tévedsz, fiatal barátom. Tudod, a világ a szívünkben tükröződik. Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni. De akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon mindenhol barátságos emberekre talál.

A szeretet lassú a gyanakvásra, de gyors a bizalomra; lassú az ítélkezésre, de gyors az igazolásra; lassú a sértésre, de gyors a védelemre; lassú a leleplezésre, de gyors az oltalmazásra; lassú a szidásra, de gyors az együttérzésre; lassú a lekicsinylésre, de gyors a másik megbecsülésére; lassú a követelésre, de gyors az adakozásra; lassú a kötekedésre, de gyors a segítségre; lassú a neheztelésre, de gyors a megbocsátásra.