Az Úré a föld és ami betölti. (Zsoltárok 24:1)
Időnként nem tudjuk, hol a helyünk, kik vagyunk valójában és kicsoda Isten. Talán a következő sorok elgondolkodtatnak:
Olvastam egy történetet egy emberről, aki elvitte a fiát a McDonald’s-ba, és extra nagy adag sült krumplit vett neki. Hazafelé menet a sült krumpli olyan csábítóan illatozott, hogy átnyúlt, vett egy kis darab krumplit a fia dobozából, és megette. A fia mérges lett: „Apa, nem veheted el! Ez az én sült krumplim!” Az apának három dolog jutott eszébe:
„Először is, a gyermekem elfelejti, hogy a krumpli teljes mértékben tőlem származik. Én vittem el a McDonald’s-ba, én rendeltem, én fizettem az ételért, én adtam neki, én viszem őt haza. Egyedül miattam, a Nagy Sültkrumpli-adományozó miatt lehet neki egyáltalán sült krumplija!”
„Másodszor, a gyermekem nincs tisztában azzal, hogy a krumplit bármelyik pillanatban visszavehetném. Másrészt viszont egy egész kamionnyi krumplit vehetnék neki, ha akarnék, mert mindkettőre megvan a hatalmam.”
„Harmadszor, nincs szükségem az ő krumplijára. Könnyedén vehetek magamnak. Ha akarom, száz dobozzal is vehetek magamnak. Csak azt akartam, hogy megtanulja az önzetlenséget.”
Értjük a lényeget?
Először is: minden Istené. Még az életünk is.
Másodszor: az Úr mindent elvehet tőlünk egy szempillantás alatt. Persze annak sokszorosát is adhatná, amit eddig adott, ha úgy látná jónak.
Harmadszor: szeretne önzetlenségre tanítani.
