Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? (Róma 8:32)
Döntéseink nemcsak saját, hanem szeretteink életét is befolyásolják. Íme egy történet, mely ezt alátámasztja:
Alfonz nyolc, Dezső tízéves volt. Sokat nélkülöztek, édesanyjukkal együtt, apjuk iszákossága miatt. Egyszer aztán Dezső odaállt a mámorát éppen kialudt apja elé: - Apám, kérlek, válaszolj nekem: mi több számodra, én vagy az alkohol?
Az apa döbbenten nézett a gyerekre: - Persze, hogy te, de mit akarsz ezzel mondani?
- Azt, hogy ha nem hagyod abba az ivást, megölsz mindnyájunkat! Hát nem látod, hogy mennyit sír szegény anyánk? Azt sem veszed észre, hogy mennyit nélkülözünk mindnyájan? Apja nem válaszolt. Elbotorkált otthonról. A havas, csúszós úton tétován lépdelt.
A fűtetlen lakásban megfáztak a gyerekek. Alfonz ágynak esett. Dezső pedig már haldoklott. Anyjuk zokogva állt mellettük és kezét tördelte: - Ó, Istenem! Honnan vegyünk pénzt tüzelőre és orvosságra? Jaj, jóságos Jézusom! Apátok most is... - zsebkendőjébe szorította arcát. A fiúk elfordultak. Dezső már csak suttogni tudott: - Jézusom, elfogadom kezedből a halált, apám megmentéséért. Anyja félájultan rogyott melléje.
Amikor apjuk hazaért, Dezső már mereven feküdt. Halott gyermeke láttán szörnyű önvád marcangolta lelkét. Még a könnyei is hullottak, amikor bekopogott a rendház ajtaján.
- Atyám! Igen, bevallom: előbbre való volt számomra az ital, mint a gyermekem! Ó, Istenem! De, legalább a másik megmaradna, ha már Dezső fiam, érettem ajánlotta fel az életét!
A pap megrendülten imádkozott a családért.
Az arra járók naponta láthattak egy megtört férfit, amint lehajtott fejjel bandukolt a temetőbe. Fia halála óta egy korty ital se ment le a torkán, és imádkozni is megtanult. Fel-felnézett az égre, és azt suttogta: - Ott jártad ki számomra, fiam, drága halott fiam, a megtérésemet. És azt is, hogy öcséd megmaradt nekünk. Áldott, jó fiam! - zokogta.
Az Úr Jézus pedig mindnyájunkért életét áldozta, hogy bűnbocsánatunk és örök életünk legyen. Elfogadtuk már e hatalmas ajándékot, vagy még mindig önmagunkkal vagyunk eltelve és a saját fejünk után megyünk?
