Fénysugár

Halló! Igen, itt vagyok, éppen a Rákóczi úton araszolok hazafelé - mondta telefonjába a férfi, még mielőtt felesége feltehette volna szokásos kérdését: Most éppen hol vagy? Mikor érsz haza? Régebben, kezdő házas korukban még volt ebben a kérdésben vágyakozó hívás is: jó lesz, ha már itt leszel velem. Mostanra már annyira megszokottá vált, hogy fel sem kellett tenni, a férj köszönés helyett jelentette, hol van most éppen. A válasz is a megszokott volt: jövök hazafelé, a körülmények miatt kiszámíthatatlan, hogy mikor érek haza. Régen fontos volt mindkettőjük számára, hogy minél többet legyenek együtt, igyekeztek elfoglaltságaikat úgy alakítani, hogy minél több idő jusson dolgaik megbeszélésére. Tudtak egymás munkahelyi ügyeiről, nemritkán tanácsot is tudtak egymásnak adni. Napjában többször is hívták egymást telefonon, sokszor csak egy-egy siker, vagy kudarc rövid közlésére, hogy aztán este, mikor már a gyerekeket lefektették, jól megvitassák az esetet. Vacsoránál ugyanis a gyerekekkel beszélgettek, és úgy tárgyalták meg az ügyeket, hogy abba a gyerekek is bekapcsolódjanak. A házaspár azután sokszor késő estig beszélgetett, és gyakran kerültek szóba belső, lelki életükre vonatkozó kérdések is. Sajnos azonban mindenki egyre elfoglaltabb lett, hol az egyik, hol a másik maradt távol a közös vacsorától. A szülők többször hoztak haza munkát, a gyerekeknek sok tanulnivalója akadt, a háztartás rendben tartása is sok időt igényelt. Pedig a feleség éjszakai pihenése rovására minden házimunkát magára vállalt, hogy a többieknek legyen ideje aznapi élményeiket megosztani. Idővel a beszélgetések felületesek lettek, ritkultak, aztán el-elmaradtak. A férj és feleség közötti telefonbeszélgetések mindennapos rutinná, formasággá váltak. A feleség nem tudott meg többet férje munkanapjáról azzal, hogy hallotta, melyik úton araszol most éppen, a férfi meg biztos volt abban, hogy akármikor sikerül hazaérnie, örömmel várják. Ezért aztán annak se volt már jelentősége, ha néhanapján a telefon elmaradt, vagy a "hazafelé" tartó férj még az irodából közölte, hogy éppen most hol araszol.

A családban fokozatosan olyan légkör alakult ki, amelyben nem kellett mindenkinek mindenről tudnia, vagy legalábbis nem ugyanannyit. Az apa hangoztatta: tudod a kötelességedet, dolgozz becsülettel, ha segítségre van szükséged, szólj, rám mindig számíthatsz. A gyerekek bizalmas ügyeikkel anyjukhoz fordultak, tudták, hogy az ő szeretete kikezdhetetlen, és nem fogja apjuknak továbbadni titkaikat. Arra bíztatta a gyerekeket, hogy mindig döntsenek a jó, az igaz, a szent és a szép mellett. Külső szemlélők úgy láthatták, hogy ez egy sikeres, jól működő család. Mindenki intézte ügyeit, ezek azonban egyre inkább magánügyekké váltak és egyre kevésbé tartoztak a szűkebb, vagy tágabb értelemben vett családhoz. A szülők bizonyos esetekben nem vonták be az egyik, vagy másik gyereket, voltak olyan dolgok, amelyekről nem volt szabad tudnia a nagyszülőknek, másokat elhallgattak az egyik, vagy másik családtag előtt, kicsit másképpen adtak elő eseteket az egyik rokonnak, mint a másiknak. Néha ellentmondásba keveredtek, kínos félreértések, sőt sértődések is adódtak, ezeket aztán nehéz volt tisztázni, a szűk és tág családban meggyengült bizalmat bajos volt helyreállítani.

A házaspár gimnazista fia egyik este tetemes késéssel érkezett haza a késődélutáni sport-edzésről, és nem is jelentkezett telefonon, hogy késése okáról tájékoztassa szüleit, noha ez kötelessége lett volna. Apja kérdésére előadta: edzés után megbeszélnivalójuk akadt a barátaival, eközben nem lehetett telefonálni. Különben is, mi változott volna, ha szól? A szülők ugyan helytelenítették eljárását, de nem akarták a gyereket túlzott szigorral maguktól elidegeníteni. Főiskolás lánygyerekük is a fiú pártját fogta: nem vagyunk már óvodások, tudunk magunkra vigyázni, a telefonunk meg nem arra való, hogy ti ellenőrizzetek minket. A fiúgyerek pedig örült, hogy nem kérdezték meg: hol volt az a bizonyos megbeszélés és miről volt ott szó?
A botrány akkor robbant ki, amikor egy szép tavaszi estén, egy szórakozóhelyen az "edzésen" lévő fiú összetalálkozott "hazafelé araszoló" apjával, aki nem is volt egyedül. Az apa először rá akart kiabálni a fiára, aztán látva annak döbbent arcát és csalódottságtól remegő száját csak annyit mondott: Anyádnak ne szólj egy szót sem, én sem szólok neki! A fiú erre halkan maga élé nézve motyogta: Talán még nem késő, menjünk együtt haza anyuhoz, mondjunk el mindent neki, vele beszéljük meg, hogy mi történik velünk!

Kedves házaspárok, jegyesek és szerelmesek! "Azt mondta Isten: "Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra." ... Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik: "Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet! Hajtsátok azt uralmatok alá, és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és minden állaton, amely mozog a földön!" ... Isten a hetedik napon megnyugodott minden munkától, amelyet végzett. Megáldotta Isten és megszentelte a hetedik napot." (Ter 1, 26-2,3) Isten alkotta meg a férfit és a nőt, egymásnak teremtette őket, áldásával küldetést is adott nekik: sokasodjatok, hajtsátok a földet uralmatok alá, szenteljétek meg hetedik napotokat! A házaspár Isten áldásával alapítja a családot, sokasodik és munkálkodik. A hetedik napon, azaz a munka szüneteltetésén is Isten áldása van. A munkaszünet a megfelelő idő a szeretet erősítésére, a családi és a családok közötti kapcsolatok ápolására. Fontos, hogy az otthoni munkából a család minden tagja kivegye részét, hogy mindenkinek legyen lehetősége munkaszünetre, a tartalmas, szeretetteljes beszélgetésre. Az ilyen beszélgetések alkalmat adnak egymás ügyeinek megismerésére, az egyéni és a család egészét érintő kérdések megtárgyalására, és a belső, a lelki élet ápolására is. II. János Pál pápa mondta, hogy amelyik család rendszeresen együtt imádkozik, az együtt is marad.
Az istenáldotta szeretetközösségben, a házasságra épülő családban élni és munkálkodni öröm és boldogság forrása. Az ember azonban esendő és gyenge, könnyen megbotlik korunk zűrzavaros eszmei dzsungelében. Gyakran nehezen találja meg a megfelelő szavakat és formát arra, hogy társával gondolatait megossza, hogy együtt kereshessék Isten akaratát. Akármekkora a szeretet, nem mindig könnyű megérteni a másikat, közlését nem csupán tudomásul venni, hanem gondjával-bajával, örömével-bánatával azonosulni. A házasságban a férfi és a nő "egy testté lesz", minden, ami ezt az egységet rombolja, vagy akárcsak gyengíti az rossz, hamis, csúnya és közönséges, és eltávolít az örömtől és a boldogság felé vezető úttól.

Bíró László
az MKPK családreferens püspöke

Amelyik család rendszeresen együtt imádkozik, az együtt is marad.

II. János Pál pápa

Az idős ács egy szép napon úgy döntött, ideje nyugdíjba vonulnia. Főnökének elmondta, hogy bár hiányozni fog a kereset, amit a munkájáért kapott, mégis otthagyja a házépítést, mert többre értékeli a szabadidőt, amit az évtizedek során nem tölthetett családjával. - Valahogy majd csak elleszek - mondta.

A főnök nagyon sajnálta, hogy elveszíti legjobb ácsmesterét, és arra kérte őt, hogy utoljára segítsen még neki felépíteni egy házat. Az ácsmester ráállt, de nem telt el sok idő és máris látni lehetett, hogy az utolsó házba a szívét már nem tette bele. Az elvégzett munka hanyag volt, a felhasznált anyagok minősége silány. Szomorú befejezése volt ez az egyébként kiváló és elkötelezett ácsmester szakmai életének.

A ház átadására megjelent a főnök is, magával hozta a ház kulcsait, és átadta azokat az ácsmesternek. - Ez a Te házad - mondta - Ezt én adom ajándékba. Az ácsmester meg volt döbbenve. Milyen kár..... Ha tudta volna, hogy a saját házát építi, egész másképp dolgozott volna.

Így van ez mindannyiunkkal. Építgetjük életünket nap-nap után, de sokszor nem éppen a lehető legjobbat adjuk ki magunkból. És aztán rádöbbenünk, hogy magunknak kell majd abban a házban laknunk, amit építettünk, ha újra kezdhetnénk, egészen más életet építenénk. De már nincs visszaút.

Te is építőmester vagy, Te is nap mint nap kalapácsot fogsz a kezedbe, hogy szöget verj a falba, léceket illesztesz egymáshoz, falakat húzol fel. Ahogy ma állsz a dolgokhoz, és ahogy döntesz, az szabja meg, hogy holnap hogyan élsz majd.

Minden egyes cselekedetünk értéke abban az alaplelkületben rejlik, amelyből fakad.

Fosdick

A férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté. 1Mózes 2:24

Alapigénk azt mondja: Elhagyja a férfi apját és anyját. Ebben egy nagyon fontos dolog van megfogalmazva. Az, hogy a boldog házassághoz elengedhetetlenül fontos a házasságot kötő férjnek a szüleiről való leválása, a lelki köldökzsinór elvágása.
Persze a feleség esetében is fennáll ugyanez, mert ez rá is vonatkozik. Ez nem a szülőnek való teljes hátat fordítást jelenti, hanem azt, hogy szükséges a házasságra lépőknek átérezni az önállóságukból fakadó felelősséget.
A szülőknek pedig meg kell érteni - és ez sem könnyű - hogy gyermekük felnőtt, és új szakaszba lép az élete, melyben nekik nem jut akkora szerep, mint korábban. Ez sok családban krízishelyzet. Jól kezelni akkor lehet igazán, ha készülnek rá: a szülők is, és a házasulandók is.

Bíró László püspök atya

Aki házasságra lép szíve választottjával nem szabad figyelmen kívül hagynia, azaz jó, ha tudja, hogy kettejük családja is összeházasodik. Két család is egy közösséggé válik valamilyen szinten, amit szintén kezelni kell tudni. Sok esetben más szokások, elvárások vannak a családokban. Ezeket összehangolni, hogy a házasságban élők ne essenek újra és újra egymás torkának a másik családja miatt, szintén nagy kihívás. Aki benne él már a házasságban, az tudja. Aki még csak készül rá, az legyen tisztában vele...

Neked hogy sikerül viszonyulni házastársad családjához? Szeresd őket! Anyósodat is, hiszen házastársad édesanyja ő, akkor is, ha sok esetben konfliktusforrás az ő másként látja, másként csinálja hozzáállása. De vigyázz: ha nő vagy, egyszer te is anyós leszel! Nem mindegy azonban, hogy szerető szívű, gyermekének házasságába nem beleszóló, értük imádkozó, vagy tőlük mindig mindent jobban tudó, életüket megkeserítő leszel. A döntés rajtad áll...

Bíró László püspök atya

Legyőzetett a halál! Jézus feltámadása által. Mégis hányan nem hiszik! Templomba járó emberek közül is sokan kételkednek, vagy egyenesen tagadják a feltámadást. Vagy éppen az életükkel tagadják, azzal, ahogyan vég nélkül keserűek, ha például a több mint 90 éves hozzátartozójuk meghalt évekkel ezelőtt. Mit mutat egy ilyen gyász? Azt, hogy valami nincs rendben. Az illető hitével.

Persze félreértés ne essék: nem tagadom a fájdalmat, ami a hívő embert is éri, ha elveszít valakit szerettei közül, de nézzünk magunkba, hogyan gyászolunk: hiszünk a feltámadásban? Abban, hogy Jézus feltámadása a miénket is előrevetíti? Hogy odaát találkozunk? Ha nem, akkor azzal azt fejezzük ki, hogy szerintünk nem történt itt semmiféle diadal a halál fölött. Pedig történt: Jézus legyőzte a halált.

Erről meggyőzni azonban én senkit nem tudok. Ő azonban bárkit kész és képes erre a hitre eljuttatni. Ha már azok között vagy, akik hisznek a feltámadás erejében, adj hálát Jézusnak, a győztes Úrnak! Ha még nem, akkor kérd Őt és egyedül Ő meg tud győzni a húsvéti üzenet valóságáról!

AZ ELTEMETHETETLEN
 
Temették ólom-csüggedésbe,
hitetlenség rongyába rakva
a félelem sivatagába
Harmadnapon feltámadott!
 
Temették tornyos templomokba,
szertartások gyolcsai közé,
imákból készült szemfedője.
Harmadnapon feltámadott!
 
Temették ideológiákba,
tagadás útszéli árkába,
tudomány sziklái alá.
Harmadnapon feltámadott!
 
Temették gyilkos hitvitákba,
szent háborúk szennyes vizébe,
sötét élet-cáfolatokba.
Harmadnapon feltámadott!
 
Temetgetik ma is... Hiába.
Nem rejti el se föld, se ég már,
szív bűne, vagy ész érve, semmi,
mert Ő MAGA AZ ÉLET!

Füle Lajos

Volt egyszer egy George Thomas nevű ember, aki lelkészként szolgált egy kis New England állambeli városkában. Egyik húsvéti időben történt, hogy vasárnap egy nagy, üres, rozsdás kalitkával ment fel a szószékre. Az emberek felhúzták a szemöldöküket amikor Thomas testvér beszélni kezdett:
Tegnap, ahogy a városban sétáltam, megláttam egy kisfiút, amint nagy kalitkát lóbál a kezében. A kalitka aljában két kis mezei madár csücsült, dideregve a hidegtől és a félelemtől. Megkérdeztem:
- Hát neked mid van, kisfiam?
- Csak néhány öreg madaram - jött a válasz.
- Mit fogsz velük csinálni? - kérdeztem.
- Hazaviszem őket, incselkedek velük, kihúzom a tollaikat, hogy így elkezdjenek egymással verekedni. Nagyon jól fogok szórakozni!
- Előbb-utóbb beleunsz majd a madaraidba. Utána mit csinálsz velük?
- Szerzek egy macskát, ők úgyis szeretik a madarakat, odaadom neki, - válaszolta a kisfiú.
- A lelkész csöndben volt egy pillanatig, majd így válaszolt:
- Mennyit kérsz ezekért a madarakért, fiam?
- Talán önnek, uram kellenek ezek az egyszerű mezei madarak? Még csak nem is szépek...
- Mennyit kérsz? - kérdezte újból a lelkész.
A fiúcska úgy nézett rá, mintha azt akarná mondani, ez az ember nem normális, majd rávágta: 10$. A lelkész belenyúlt a zsebébe, kivett 10$-t, és beletette a fiú kezébe. A fiú egy pillanat múlva el is tűnt. A lelkész pedig elindult kezében a kalitkával az utca végébe, ahol egy kis füves rét volt. Letette a ketrecet, és kiengedte a madarakat.

Nos, a lelkész ezzel a történettel megmagyarázta a szószékre felvitt üres kalitkát, majd így folytatta:
Egy napon Jézus és a Sátán beszélgettek. A Sátán pont az Éden kertjéből jött, és büszkén, dölyfösen pöffeszkedett.
- Megszereztem az összes embert ott lent. Felállítottam egy csapdát, olyan csalit használtam, amiről tudtam, hogy nem fognak neki ellenállni. Így mindet megfogtam!
- Mit fogsz velük csinálni? - kérdezte Jézus.
A Sátán így válaszolt: - Szórakozni fogok. Megtanítom őket hogyan házasodjanak össze, hogyan váljanak el egymástól, hogy gyűlöljék és bántsák egymást, hogyan igyanak, átkozódjanak. Megtanítom őket, hogyan kell fegyvereket, bombákat gyártani, hogyan lehet egymást megölni. Nagyon jól fogok szórakozni!
- És mit csinálsz velük, ha már mindent tudnak? - kérdezte Jézus.
- Megölöm őket! - büszkélkedett a Sátán.
- Mennyit akarsz értük? - kérdezte Jézus.
- Ah! Neked nem kellenek ezek az emberek, teljesen értéktelenek. Ha meg is veszed őket, gyűlölni fognak. Leköpnek, átkoznak, és majd megölnek. Neked igazából nem kellenek ezek az emberek!
- Menyit kérsz? - kérdezte Jézus újból.
A Sátán gúnyosan Jézusra mosolygott és így szólt: - A véred, az összes könnyed és az egész életed!
Jézus így válaszolt: - Megegyeztünk - aztán kifizette az árat.

Isten azért engedi meg az árnyékot, hogy a fény ragyogása annál inkább érvényre jusson.