Fénysugár

Max Lucado írja: "Ma van az első apák napjám édesapám nélkül. 31 évig nekem volt a legjobb apám, de most el van temetve egy tölgyfa alá egy nyugat-texasi temetőben. Furcsa, hogy nincs itt... mert mindig elérhető volt.

Szavai nem voltak cirkalmasak. Az életben elért eredményei tiszteletreméltóak voltak ugyan, de nem rendkívüliek. Jelenléte azonban az volt. Mivel ott volt, az élet simán ment... a jövő biztos volt... úgy növekedtem, ahogy Isten eltervezte. Ő tanított meg borotválkozni és imádkozni. Segített megtanulni az aranymondásokat a vasárnapi iskolára, és azt is megtanította, hogy a rossz büntetést érdemel... a jó pedig magában hordozza jutalmát. Megmutatta a meghatározhatatlan egyensúlyt az ambíció és az elégedettség között.

Tudtam, hogy mindig ott lesz, ha bármikor szükségem van rá. Olyan volt, mint egy meleg kandalló. Talán ezért olyan hűvös most számomra az apák napja. A tűz kialudt. Az idők szele elvitte a fényes lángokat, csupán az aranyló parazsat hagyta itt. A parázsnak azonban van egy furcsa tulajdonsága: ha felszítjuk, a lángok újra táncra kelnek... és elűzik a hideg levegőt, emlékeztetve arra, hogy ő még mindig itt van."

Egy amerikai gyülekezet vezető lelkésze, évekkel ezelőtt elveszítette - viszonylag fiatalon - a rendkívül tevékeny édesapját szívroham következtében. Azt érezte, hogy nem tud létezni a nélkül az ember nélkül, aki nagyon bízott benne, és akivel remek kapcsolata volt.

Kavarogtak benne a kérdések: miért kellett ennek megtörténnie? Hogyan fog megbirkózni apja elvesztésével? Kiheverhető-e ez egyáltalán? Hogy tehette ezt Isten, ha valójában szereti? Kérdezte ezeket ő, a hívő ember!

Egyszer csak úgy érezte, hogy megszólal az Isten, és ezt mondja neki: "Én elég vagyok neked! Most még nem hiszed el, de bízz bennem!" A történet mesébe illő, de a következmények egyértelműek voltak: nem volt kétsége afelől, hogy Isten gondoskodik róla, és képes lesz megbirkózni az élet kihívásaival apja jelenléte nélkül is! Szomorúsága megmaradt - írja önmagáról - apja halála mély sebet ejtett rajta, és mindig is hiányozni fog neki, ám nem sodródott el, mint egy horgony vagy iránytű nélküli hajó. Mindez az Istennel eltöltött, túláradóan személyes imádságnak volt köszönhető, melyben erőt, bátorságot, és reményt kapott!

Több mint száz évvel ezelőtt, 1912 áprilisában indult első és egyben utolsó útjára a Titanic, az álmok hajója. A valaha épült legnagyobb hajónak számított.

Amikor a Titanic elsüllyedt, Isadora Strauss asszony egyike volt azoknak a nőknek, akik nem menekültek meg.

Biztonságot ajánlottak fel neki, de mivel férjének nem volt hely a mentőcsónakokon, ezt mondta: "Sok-sok éven át éltünk már együtt. Most öregek vagyunk. Ahova ő megy, én is követem."

Nem a viharok hiánya különböztet meg minket, hanem az, akit megtalálunk a viharban: a rendületlen nyugalmú Krisztus!

Max Lucado

Mindenért hálát adjatok... 1Thess 5:18

"Amikor megtanulunk hálát adni, azt sajátítjuk el, hogyan összpontosíthatunk életünkben nem a rossz, hanem a jó dolgokra." - mondta valaki. S milyen igaza van. Érdekes, vagy inkább szomorú, hogy vannak emberek, akik kifejezetten az őket érő rossz dolgokra koncentrálnak. Mindig csak a nehézségeket, a fájdalmakat, a próbákat, a gondokat látják meg saját életükben, vagy éppen a szeretteik életében.

Kétségkívül mindnyájunk életében vannak nehézségek, gondok, de tényleg ezekre akarunk koncentrálni és akkor érezzük jól magunkat, ha másoknak kesereghetünk, és akikkel beszélgetünk, azok pedig sajnálatukat fejezhetik ki irányunkba? Istenhez tartozó emberként nem kellene, hogy így legyen az életünkben. Ha ugyanis megtanulunk hálát adni - s valóban mindenért - akkor annak az lesz a következménye, hogy hitben járva megpróbáljuk meglátni Isten velünk való jó tervét.

Már pedig abban ne legyen kétségünk, hogy Isten nekünk jót akar, egészen pontosan üdvösségre akar vezetni. Oda pedig nem olyan könnyű út vezet, mint ahogyan azt mi óhajtanánk. Ezért keresd a hálát életed minden mozzanatában, mert akkor nem felejted el, hogy az Úr kegyelméből egy pillanatra sem eshetsz ki...

A kegyelem adományai azért nem áradhatnak reánk, mert háládatlanok vagyunk alkotójuk iránt, s nem viszünk mindent eredeti kútforrásukra vissza.

Kempis Tamás

Egymást terhét hordozzátok...(Gal 6:2)

Teherhordozást kér tőlünk az Ige. Vannak terheink és próbáljuk is több-kevesebb sikerrel hordozni. De itt nem a saját terheinkről van szó. Egymás terhét hordozzátok - írja Pál apostol egy egész gyülekezetnek.

Hogy én hordozzam mások terhét? Elég nekem a sajátom is. Igen, sokan ezt gondolják. Még Isten gyermekei közül is. De nem ez a feladatunk. Ez a könnyebbik vége lenne a tennivalóknak. Erre – mármint mások terhének figyelmen kívül hagyására – képesek azok is, akiknek semmi közük az Úrhoz. De ha nekünk van közünk Hozzá, ha az övéi vagyunk, ha Jézus tanítványának mondjuk magunkat, akkor túl kell látnunk saját magunkon és a saját terheinken. Észre kell venni mások gondját, baját, de nem azért, hogy kárörvendő módon dörzsöljük tenyerünket, hanem azért, hogy segítsünk. Ehhez alázat, hit, szeretet szükséges. Vegyél észre ma valakit, aki valamilyen terhet hordoz és segíts neki, könnyíts rajta szeretettel...

Jézus Krisztus Te légy a hűség ingatag jellemvonásaimban.
Te légy a figyelem szétfolyó létemben.
Te légy a fölneszelés hangszigetelt lelkemben.
Te légy a szabadság posványos életemben.
Te légy a szeretet magam körül forgó lényemben.
Te légy az előrelépés egyhelyben-topogásomban.
Te légy a szelíd megbocsátás vad vádjaimban.
Te légy a kitartás összecsuklásomban.
Te légy a minden az én semmimben.

Josef A. Pilz

"Ha tehát áldozati ajándékodat az oltárhoz viszed, és ott jut eszedbe, hogy atyádfiának valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, menj el, békülj ki előbb atyádfiával, és csak azután térj vissza, s vidd fel ajándékodat." Mt 5.23-24

Mai Igénket mélyítse el bennünk a következő történet: A kis Dani édesanyja mellett térden állva imádkozott: "Ha meg kell halnom, mielőtt fölébredek... Ha meg kell halnom..." - "Mondd tovább, Dani - biztatta édesanyja. - Ismered az ima folytatását is." - "Várj egy kicsit" - szakította félbe a kisfiú. Felállt, lerohant a lépcsőn, és rövid idő múlva visszajött. Ismét térdre hullva folytatta imádságát ott, ahol abbahagyta. - Végül édesanyja érdeklődött tőle a közjátékkal kapcsolatban. Dani ezt a magyarázatot adta: "Anyu, végiggondoltam, amit mondtam, de meg kellett állnom, és Feri minden katonáját talpra kellett állítanom. Azelőtt a fejük tetejére állítottam őket, hogy lássam, milyen dühös lesz, ha majd reggel meglátja a katonákat. Most már, ha meg is kell halnom, mielőtt eljön a holnap, nem akarom, hogy így találja azokat. Sok minden érdekes, ha valaki él tovább, de nem szeretné az ember, ha rendezetlenül maradna valami a halála után." - "Igazad van, drágám" - mondta az édesanya egy kicsit reszkető hangon. Magára és sok felnőttre gondolt, akiknek abba kellene hagyniuk imádságaikat, hogy elrendezzék ügyeiket azokkal, akiket megbántottak.

Van egy szemléletes történet arról, hogy hogyan békélt meg két egymással ellenségként elő ember egy kis faluban. A falu életét már régóta mérgezte két család generációkra visszamenő gyűlölködése. A két öreg a veszekedésüket, a vitájukat, egymás elleni haragjukat, minden nap méregként árasztotta ki.

Egyszer az egyik álmában egy meghívást kapott. Álmában Istent látta, és hallotta, hogy Isten találkozni szeretne vele, fenn a hegyen. A falu fölé hatalmas hegy magasodott. Nagy nehezen rászánta magát az öreg, és elindult. Felérve azt tapasztalta, hogy az Isten várja a hegyen, és a legnagyobb megdöbbenésére az Isten arca hasonlított az ellensége arcára. Amikor leérkezett senki sem értette, hogy a korábban oly mérges és haragos ember miért marad annyira csendben.

Néhány nappal később az ellensége is hasonló álmot álmodott. Ő is elindult a hegyre és hasonló élményben volt része. Az Isten arca hasonlított ellensége arcához! A békesség helyre állt.

Amíg nem látjuk meg a másik emberen az Isten arcvonásait, addig csak ellenségnek tudjuk tekinteni.