Max Lucado írja: "Ma van az első apák napjám édesapám nélkül. 31 évig nekem volt a legjobb apám, de most el van temetve egy tölgyfa alá egy nyugat-texasi temetőben. Furcsa, hogy nincs itt... mert mindig elérhető volt.
Szavai nem voltak cirkalmasak. Az életben elért eredményei tiszteletreméltóak voltak ugyan, de nem rendkívüliek. Jelenléte azonban az volt. Mivel ott volt, az élet simán ment... a jövő biztos volt... úgy növekedtem, ahogy Isten eltervezte. Ő tanított meg borotválkozni és imádkozni. Segített megtanulni az aranymondásokat a vasárnapi iskolára, és azt is megtanította, hogy a rossz büntetést érdemel... a jó pedig magában hordozza jutalmát. Megmutatta a meghatározhatatlan egyensúlyt az ambíció és az elégedettség között.
Tudtam, hogy mindig ott lesz, ha bármikor szükségem van rá. Olyan volt, mint egy meleg kandalló. Talán ezért olyan hűvös most számomra az apák napja. A tűz kialudt. Az idők szele elvitte a fényes lángokat, csupán az aranyló parazsat hagyta itt. A parázsnak azonban van egy furcsa tulajdonsága: ha felszítjuk, a lángok újra táncra kelnek... és elűzik a hideg levegőt, emlékeztetve arra, hogy ő még mindig itt van."
