Fénysugár

Max Lucado írja: "Ma van az első apák napjám édesapám nélkül. 31 évig nekem volt a legjobb apám, de most el van temetve egy tölgyfa alá egy nyugat-texasi temetőben. Furcsa, hogy nincs itt... mert mindig elérhető volt.

Szavai nem voltak cirkalmasak. Az életben elért eredményei tiszteletreméltóak voltak ugyan, de nem rendkívüliek. Jelenléte azonban az volt. Mivel ott volt, az élet simán ment... a jövő biztos volt... úgy növekedtem, ahogy Isten eltervezte. Ő tanított meg borotválkozni és imádkozni. Segített megtanulni az aranymondásokat a vasárnapi iskolára, és azt is megtanította, hogy a rossz büntetést érdemel... a jó pedig magában hordozza jutalmát. Megmutatta a meghatározhatatlan egyensúlyt az ambíció és az elégedettség között.

Tudtam, hogy mindig ott lesz, ha bármikor szükségem van rá. Olyan volt, mint egy meleg kandalló. Talán ezért olyan hűvös most számomra az apák napja. A tűz kialudt. Az idők szele elvitte a fényes lángokat, csupán az aranyló parazsat hagyta itt. A parázsnak azonban van egy furcsa tulajdonsága: ha felszítjuk, a lángok újra táncra kelnek... és elűzik a hideg levegőt, emlékeztetve arra, hogy ő még mindig itt van."

Egy amerikai gyülekezet vezető lelkésze, évekkel ezelőtt elveszítette - viszonylag fiatalon - a rendkívül tevékeny édesapját szívroham következtében. Azt érezte, hogy nem tud létezni a nélkül az ember nélkül, aki nagyon bízott benne, és akivel remek kapcsolata volt.

Kavarogtak benne a kérdések: miért kellett ennek megtörténnie? Hogyan fog megbirkózni apja elvesztésével? Kiheverhető-e ez egyáltalán? Hogy tehette ezt Isten, ha valójában szereti? Kérdezte ezeket ő, a hívő ember!

Egyszer csak úgy érezte, hogy megszólal az Isten, és ezt mondja neki: "Én elég vagyok neked! Most még nem hiszed el, de bízz bennem!" A történet mesébe illő, de a következmények egyértelműek voltak: nem volt kétsége afelől, hogy Isten gondoskodik róla, és képes lesz megbirkózni az élet kihívásaival apja jelenléte nélkül is! Szomorúsága megmaradt - írja önmagáról - apja halála mély sebet ejtett rajta, és mindig is hiányozni fog neki, ám nem sodródott el, mint egy horgony vagy iránytű nélküli hajó. Mindez az Istennel eltöltött, túláradóan személyes imádságnak volt köszönhető, melyben erőt, bátorságot, és reményt kapott!