Fénysugár

Aki azért tudna jót cselekedni, és nem cselekszi, bűne az annak.
Jak 4,17

Az kevés, hogy nem teszek rosszat. Az egész világ így gondolkodik, és meg is magyarázza, hogy ő semmi rosszat nem csinált. Ha nem ölsz meg valakit, akkor már jó ember vagy? Mert nem csinálsz rosszat? Érdemnek tartod, hogy nem cselekszel rosszat? Ebben benne van, hogy nem cselekszel. A semmittevést tartod Isten előtt értéknek? Büszke vagy arra, hogy nem cselekszel rosszat? Ehhez nem kell keresztyénnek lenni. A világ tele van olyan emberekkel, akik vigyáznak arra, hogy ne csináljanak semmi rosszat. Attól nem lesz jobb a világ, hogy te tartózkodsz a rossztól. Majd elköveti helyetted valaki más.

Amikor az ember világra jön, tehetetlen, nem tudja magát ellátni, csak sírni tud. Meg kell füröszteni, melengetni kell, szoptatni kell, tisztába tenni, gondoskodni róla. E nélkül elpusztul. Nem kell bántani, hozzá sem kell nyúlni, egyszerűen csak otthagyni és nem törődni vele. Garantáltan meghal, pedig semmi rosszat nem cselekedtek vele. Mégis meghal, mert nem cselekedtek vele jót.

Kezdd el a jót cselekedni! Győzd le a rosszat jóval. Jézusról azt olvassuk: széjjeljárt jót tévén. Jócselekedetekkel járt szerte az országban. És mi? Emlékezzünk Zákeusra! Jézus bement hozzá, de hallgatott. Csak amikor kész volt jót cselekedni, akkor szólalt meg: Ma lett üdvössége ennek a háznak. Mondhatta volna Zákeus ezt is: Soha többé nem fogok becsapni senkit. Mától kezdve nem cselekszem rosszat. Ez kevés. Ettől még nem lett üdvösségre a házának. A rossz hiánya még nem jó.

Vegyük komolyan az Ige szavát és próbáljuk hétköznapjainkban életre váltan!

Prókai Árpád

FELELNI

Néha felelni kell az élet kiszámíthatatlanul bekövetkező,
s elodázhatatlanul végzetes pillanataiban: felelni kell, az egészre.
Ki vagyok? Mit akarok?
Ki ellen, kinek érdekében akarok élni?
Miért? Milyen képességekkel, eszközökkel, felkészültséggel?
Ami fontosabb mindennél: milyen szándékkal?...
És, felelni az egészre: hol tartok?
Van-e még tartalékom áldozatkészségből, önzetlenségből,
vagy már csak megóvni és megmenteni akarok maradék készleteket?
Ez a pillanat az életben, amikor felelni kell.
Várják a választ, a csend nagy, drámai.
De ilyenkor megtudod és észreveszed,
hogy e kérdésekre szavakkal nem, csak az élettel lehet felelni.

Márai Sándor

Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? (Róma 8:32)

Döntéseink nemcsak saját, hanem szeretteink életét is befolyásolják. Íme egy történet, mely ezt alátámasztja:

Alfonz nyolc, Dezső tízéves volt. Sokat nélkülöztek, édesanyjukkal együtt, apjuk iszákossága miatt. Egyszer aztán Dezső odaállt a mámorát éppen kialudt apja elé: - Apám, kérlek, válaszolj nekem: mi több számodra, én vagy az alkohol?
Az apa döbbenten nézett a gyerekre: - Persze, hogy te, de mit akarsz ezzel mondani?
- Azt, hogy ha nem hagyod abba az ivást, megölsz mindnyájunkat! Hát nem látod, hogy mennyit sír szegény anyánk? Azt sem veszed észre, hogy mennyit nélkülözünk mindnyájan? Apja nem válaszolt. Elbotorkált otthonról. A havas, csúszós úton tétován lépdelt.

A fűtetlen lakásban megfáztak a gyerekek. Alfonz ágynak esett. Dezső pedig már haldoklott. Anyjuk zokogva állt mellettük és kezét tördelte: - Ó, Istenem! Honnan vegyünk pénzt tüzelőre és orvosságra? Jaj, jóságos Jézusom! Apátok most is... - zsebkendőjébe szorította arcát. A fiúk elfordultak. Dezső már csak suttogni tudott: - Jézusom, elfogadom kezedből a halált, apám megmentéséért. Anyja félájultan rogyott melléje.

Amikor apjuk hazaért, Dezső már mereven feküdt. Halott gyermeke láttán szörnyű önvád marcangolta lelkét. Még a könnyei is hullottak, amikor bekopogott a rendház ajtaján.
- Atyám! Igen, bevallom: előbbre való volt számomra az ital, mint a gyermekem! Ó, Istenem! De, legalább a másik megmaradna, ha már Dezső fiam, érettem ajánlotta fel az életét!
A pap megrendülten imádkozott a családért.

Az arra járók naponta láthattak egy megtört férfit, amint lehajtott fejjel bandukolt a temetőbe. Fia halála óta egy korty ital se ment le a torkán, és imádkozni is megtanult. Fel-felnézett az égre, és azt suttogta: - Ott jártad ki számomra, fiam, drága halott fiam, a megtérésemet. És azt is, hogy öcséd megmaradt nekünk. Áldott, jó fiam! - zokogta.

Az Úr Jézus pedig mindnyájunkért életét áldozta, hogy bűnbocsánatunk és örök életünk legyen. Elfogadtuk már e hatalmas ajándékot, vagy még mindig önmagunkkal vagyunk eltelve és a saját fejünk után megyünk?

Van egy kapocs az ég és föld között. Ha ezt a kapcsot megtalálod, minden értelmet nyer, még a halál is. De ha elvéted, minden elveszíti az értelmét, még az élet is.

John H. Groberg

Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet! Péld 4:23

Milyen a szívünk? Milyenek vagyunk belül? Olykor elrejteni próbáljuk, máskor szívesen kitárulkozunk. Ahogyan viselkedünk, az elárulja bensőnk állapotát. Az alábbi történet gondolkodtasson el kicsit:

Egy régi mese szerint a kisegér a macskától való félelme miatt állandó szorongásban élt. Egyszer egy varázsló megszánta, és macskává változtatta. De akkor meg a kutyától félt. Ezért aztán a varázsló kutyává változtatta. Ettől kezdve meg a párductól kezdett el félni. A varázsló ekkor párduccá változtatta. Erre meg a vadásztól reszketett.

Itt aztán a varázsló feladta. Visszaváltoztatta kisegérré, mondván: - Bármit is tennék, úgysem segítene rajtad, hisz a szíved egérszív.

Te mitől félsz? Engedd, hogy szíved az Úré legyen teljesen és megtapasztalod, hogy nem a félelem lelkét adta nekünk az Úr, hanem az erőnek, a szeretetnek, a józanságnak a lelkét...

Szívemnek Világossága! Elvesztem a földi dolgokban és sötétséggé lettem. De éppen ebben a sötétségben fog el a vágy utánad. Eltévedtem, de akkor rád gondoltam, és hallottam hangodat. Most hát szomjasan és lihegve térek vissza a te forrásodhoz. Inni akarok belőle, életet akarok meríteni - nem én akarok önmagam élete lenni.

Szent Ágoston

Jó, ha a férfi már ifjúkorában igát hordoz. (Jeremiás siralmai 3:27)

Ha azt gondolod, hogy gyermekeid egyszer csak éretté válnak, és lelki növekedésük hirtelen csak úgy megtörténik", olyan, mint ha azt várnád egy makktól, hogy egyből tölgyfává legyen. Egy tölgyfa felnövekedéséhez időre, fejlődésre és táplálékra van szükség - ugyanez igaz a gyermeknevelésre is. Márpedig minél hamarabb kezded el, annál jobb eredményt fogsz elérni.

"Jó, ha a férfi már ifjúkorában igát hordoz." Ellenkező esetben az idő múlása csupán felkészületlen gyermekeket fog hozni olyan szokásokkal és viselkedéssel, amivel később nehéz lesz boldogulni, amikor az élet elvárja tőlük, hogy felelősséget vállaljanak valamiben. Ebben a metaforában a még gyakorlatlan ökröt közös igába fogják egy már jól idomítottal, így tanul, a munka terhét megosztva, és a másik példáját követve.

A szülők hajlamosak két hibát elkövetni gyermekeikkel. Az első, hogy túlzásba viszik a gondoskodást. Mindent megcsinálnak a gyermek helyett, aztán szemére vetik, hogy lusta. A másik, hogy kevesebbet tesznek, mint kellene. Túl sokat várnak el a gyermektől, ettől a gyermekben az alkalmatlanság érzete támad; csalódott, keserű és gátolt lesz.

A jellemépítés és az önbizalom kulcsa nem az, ha mindent megteszünk helyettük, hanem ha velük együtt végezzük, felelősségre tanítva őket. Az "iga alapelv" két nagyszerű előnnyel jár:
a) Hasznos, mert példaképet biztosít. Tanítsd a gyermeket türelmesen, mint a mester a hozzá szegődött kisinast, szeretettel használd fel a közös munkát arra, hogy bemutasd és átadd készségeidet és szakértelmedet. Becsülni fognak azért, ha a szerszámok, amiket kezükbe adtál, egész életükre szóló szakmai és lelki fejlődésre vezetik őket.
b) Megadja a kapcsolat előnyét. Az együtt töltött idő és a közös munka nagyszerű lehetőséget ad arra, hogy fejleszd és elmélyítsd azt a maradandó és drága köteléket, mely egymáshoz köt titeket.

Forrás: www. maiige.hu

Köszönöm Istenem a Tőled kapott gyermekeimet! Segíts abban, hogy jobban bízzam bennük, engedjem hibázni őket, ne várjam el a tökéletességet tőlük és mindenkor szeretettel tudjak mellettük, mögöttük lenni! Ámen

Gyerekkoromban mindig szent volt a vacsoraidő; édesanyám nagyon szeretett főzni nekünk. Egyik este késett a vacsora, mert gondjai voltak aznap a munkahelyén. Mi azért megvártuk őt. Mikor hazaért, eperlekvárt és pirítóst tett az asztalra. Nagyon égett pirítóst…

Az égett kenyereket látva a tányéron, vártam, hogy valaki mondjon valamit. Édesapám csak mosolygott és nekilátott enni, miközben megkérdezte tőlem, milyen volt a napom az iskolában.
Már nem emlékszem tisztán mit válaszoltam, de az élesen megmaradt bennem, ahogy édesanyám bocsánatot kért az égett kenyérért és a nem túl elegáns vacsoráért. Amit pedig apám mondott erre, sosem felejtem el: "Viccelsz, drágám? Nagyon szeretem a ropogósabb kenyeret!"

Vacsora után jó éjt akartam kívánni szüleimnek, édesanyám még mindig a konyhában volt, édesapám pedig már a hálószobájukban. Kihasználtam az alkalmat és megkérdeztem tőle, hogy tényleg annyira szereti az égett kenyeret?

Az ölébe vett és azt mondta: "Édesanyádnak ma nagyon nehéz napja volt és elfáradt. Egy kis égett pirítósba nem hal bele senki, de a csúnya szavakba viszont igen."

A szeretet szívesen lesz szolgálóvá, az önzés ellenben szereti, ha kiszolgálják.