Fénysugár

Az Úré a föld és ami betölti. (Zsoltárok 24:1)

Időnként nem tudjuk, hol a helyünk, kik vagyunk valójában és kicsoda Isten. Talán a következő sorok elgondolkodtatnak:

Olvastam egy történetet egy emberről, aki elvitte a fiát a McDonald’s-ba, és extra nagy adag sült krumplit vett neki. Hazafelé menet a sült krumpli olyan csábítóan illatozott, hogy átnyúlt, vett egy kis darab krumplit a fia dobozából, és megette. A fia mérges lett: „Apa, nem veheted el! Ez az én sült krumplim!” Az apának három dolog jutott eszébe:

„Először is, a gyermekem elfelejti, hogy a krumpli teljes mértékben tőlem származik. Én vittem el a McDonald’s-ba, én rendeltem, én fizettem az ételért, én adtam neki, én viszem őt haza. Egyedül miattam, a Nagy Sültkrumpli-adományozó miatt lehet neki egyáltalán sült krumplija!”

„Másodszor, a gyermekem nincs tisztában azzal, hogy a krumplit bármelyik pillanatban visszavehetném. Másrészt viszont egy egész kamionnyi krumplit vehetnék neki, ha akarnék, mert mindkettőre megvan a hatalmam.”

„Harmadszor, nincs szükségem az ő krumplijára. Könnyedén vehetek magamnak. Ha akarom, száz dobozzal is vehetek magamnak. Csak azt akartam, hogy megtanulja az önzetlenséget.”

Értjük a lényeget?

Először is: minden Istené. Még az életünk is.

Másodszor: az Úr mindent elvehet tőlünk egy szempillantás alatt. Persze annak sokszorosát is adhatná, amit eddig adott, ha úgy látná jónak.

Harmadszor: szeretne önzetlenségre tanítani.

Uram! Köszönöm az életemet és mindent, amit eddig kaptam Tőled. Tudom, minden a tied e hatalmas világon, az életem is és bármikor visszavehetsz bármit tőlem, de áldásod gazdagsága is kiáradhat rám még jobban. Te tudod, hogy mikor mire van igazán szükségem. Cselekedj velem legjobb belátásod szerint. Taníts önzetlenül adni, másokkal megosztani azt, ami amúgy is Tőled van jelen életemben! Ámen

Az imádság nem arról szól, hogy miképpen változzanak meg dolgok körülöttem, hanem arról, hogy miképpen változzak meg én. És ha én megváltoztam, megváltozott a világom is.

Németh Dávid

Az imádságnak akkora ereje van, hogy meg tudja változtatni az ember lelkületét: A szív keserűségét édessé teszi, az ostobát bölccsé, a félénket merésszé, a gyengét erőssé, a vakot látóvá, a hideget forróvá.

Nincs egyetlen pillanat sem az életedben, amikor ne lenne meg mindened, ami a boldogsághoz szükséges. Gondolkodj el ezen egy pillanatra! Boldogtalanságodnak az az oka, hogy arra figyelsz, amid nincs, ahelyett, hogy arra összpontosítanál, amid éppen most van.

Anthony de Mello

Legyen meg a te akaratod. (Mt 6:10)

Hányszor imádkozzunk el mai Igénket, mégis sokszor úgy gondoljuk, hogy a mi akaratunk jobb, mint Urunké. Mert mi jobban tudjuk, mint Ő. Vagy mégsem? Segítsen a következő kis történet mindezt helyre tenni magunkban:

Lent a verőfényes délvidéken két szerzetes olajfát ültetett. - Istenem - így imádkozott az egyik - küldj jó kiadós esőt, hogy a fácska gyökeret verhessen. Isten meghallgatta a kérését. Azután így imádkozott: - Istenem, most küldj napsütést! Úgy lett. Azután kérte, hogy jöjjön a dér, hogy megszilárduljon a fácska kérge. S valóban, belepte a fát az ezüstös dér - és erre a fa elpusztult.

Felkereste szerzetestársát és szomorúan elbeszélte neki, hogy mi lett a fával. - Hogy lehet az, hogy a te fácskád friss és virágzik? Mit csináltál vele? - Én a fácskát egészen az Isten kezébe helyeztem - felelte a társa. - Azt gondoltam, hogy Isten, aki a fákat teremtette, ő tudja a legjobban, hogy mire van szükségük. Nem adtam tanácsokat Istennek, hanem csak azt mondtam: - Atyám, a te gondjaidra bízom ezt a fácskát!

A legnehezebb kérés: legyen meg a te akaratod!

Ha elkerülnek gondok, bánatok,
Könnyű kimondani,
De ha nehéz órák jönnek, s az öröm ködbe vész,
Ha a szív vérzik, a lélek zokog,
Ha éjszakának tűnnek a nappalok,
Eltördelni mégis a mondatot:
Hogy legyen meg a Te akaratod!

Inkább sikoltanék; Atyám, ne, ne!
Mért kell ennek így történnie?
Szívem keserű lázadásba jut
Ha érthetetlen előtte az út!
Sírva tesz fel kínzó kérdéseket,
Én Istenem, hát ez a szeretet?!
Aztán elcsitul.

Bocsáss meg Atyám,
Te szeretsz engem híven, igazán.
Kínban vergődő szívvel is tudom,
Te vezetsz engem a legjobb úton.
Ellenemre is véghez viheted,
De szívem attól nem lesz csendesebb.

Taníts meg hát szívből kiáltani
Ne csak szájjal, szívvel mondani:
Ahogy Te akarod, ne ahogy én
A békesség csak úgy lesz az enyém.

Lehet az út tövises, meredek,
Amerre vezetsz, bátran mehetek,
S mindennapi kérésem az marad,
Add, hogy csupán Téged kívánjalak.
Legyen akaratod, ha a nap nevet,
Legyen akaratod, ha az éj temet.
Legyen akaratod most és mindörökké,
Igen, fogd meg kezem, fogadd el a szívem!
S ha utad célját el is takarod,
Hiszek! Legyen ahogy Te akarod!

"Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek! A ti szelídlelkűségetek ismert legyen minden ember előtt. Az Úr közel!" Fil 4,4-5

Ó, bárcsak tudnék örülni, bárcsak érezném az Úr közelségét! - sóhajtanak fel sokan. Ha körülnézek a világban, azt látom, hogy sok ember és sok nemzet háborúságban áll, ellenségesen néz egymással szembe. Sok a betegség, halál, nyomorúság, sokan éheznek, fáznak, és sokakhoz már senkinek nincs még egy jó szava sem.
Ha magamba nézek, az sem biztatóbb: ott van az én szívemben is a sok indulat, a mások iránti türelmetlenség, a másokkal szembeni meg nem értés. Ott bujkál bennem is az ősi gyűlölet, önzés és kapzsiság, ritka vendég nálam a nyugalom, békesség, szeretet és megértés. Kitekintek a nagyvilágba és betekintek a szívembe, de az Úr közelségét és az ebből fakadó örömöt nem érzem mindig életemben és körülöttem.
A kereső ember vívódásai ezek. Mindazoké, akik igazán keresik az öröm forrását, az Úr közelségét.

Milyen öröm, hogy mi bizonyságot tehetünk arról, hogy Urunk a templom csendjében, az istentisztelet drága órájában, az áhítat meghittségében, leginkább pedig a róla szóló igehirdetésben van a legközelebb hozzánk! Ezért olyan drága nekünk minden szó, amit róla hallhatunk és róla mondhatunk.

A róla szóló szavakon keresztül az Úr maga jön közel hozzánk, hogy közelségével, megbocsátó szeretetével örömöt szerezzen nekünk és mindazoknak, akik körülvesznek minket. Ha meghallottuk a szót, ha közelsége örömöt szerzett nekünk, adjuk tovább! Vigyük közel szavakkal és tettekkel az Urat másokhoz, és szerezzünk örömet hitvesünknek, gyermekeinknek, munkatársainknak, a körülöttünk élőknek. Szerezzünk örömet mindazoknak, akik szeretetre és közelségre vágynak, s gyakran sóhajtanak fel így: Bárcsak tudnék örülni!
Prókai Árpád

Irgalmas Atyám! Nagy öröm számomra, hogy újra a közeledben vagyok, visszafogadsz magadhoz és ismét szeretettel ölelsz át engem. Szereteted soha nem volt számomra kényszer, én mégis megtagadtam azt, elhagytalak.
Most bűneimet megbánva térek vissza hozzád, irgalmas Atyámhoz. Te biztosan mindig vártál engem és bíztál abban, hogy nem felejtem el jóságodat és szeretetedet. Érints meg kezeddel, amelyből megbocsátás, irgalom, gyógyulás, tisztulás, megbékélés, szeretet és öröm sugárzik. Érints meg irgalmaddal! Érints meg szereteteddel! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

Jézus így felelt a latornak: "Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban." Lk 23,43

Egyetlen ember van a nagypénteki sokadalomban, aki hangos szóval tesz hitvallást Jézusról, pedig a legkevésbé tőle volt várható ez: az egyik lator. Vajon miért tudja abban a sokaságban egyedüliként megvallani Jézust királyának ez a bűneit tekintve senkinél sem különb lator?
Nem másért, mert neki megbocsáttattak már a bűnei: ő hitte, hogy amikor a mellette haldokló Jézus kínzóinak bűnbocsánatért imádkozik, akkor az ő bűneinek bocsánatáért is imádkozik. Ő hitte, hogy Isten meghallgatja ezt az imádságot, a mennyei Atya meghallgatja Jézus szószólását minden bűnösért.

Ez a lator csak bűnei bocsánatának bizonyosságával a szívében lett képes arra, hogy Jézust királyaként szólítsa meg a gúnyolódó sokaság füle hallatára, és kegyet kérjen tőle: "Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba." És Jézus ennek az embernek, aki a nagypénteki sokadalomban egyedül vallja Őt királynak, rögtön így válaszol: "Ma velem leszel a paradicsomban!"

Prókai Árpád

Isten nem szégyelli a múltadat, ha jelened és jövőd az övé.

Ecsedi Aladár