Fénysugár

"…drágának tartalak, és becsesnek, mivel szeretlek…" Ézsaiás 43,4

Max Lucado írja: A fiú különböző munkákat vállalt el: gazolás, ablaktisztítás, kertészkedés. Keményen dolgozott és félretette a pénzt. Amikor elég pénzt gyűjtött össze, visszament a kisállat kereskedésbe. A bolt tulajdonosa megszámolta a pénzt, majd így szólt: "Rendben van fiam, kiválaszthatod a kiskutyádat."

A fiú a doboz hátuljából egy soványka, sánta kiskutyát vett ki, és elindult kifelé. A boltos megállította: "Ne azt a kiskutyát vidd el. Béna az egyik lába. Nem tud játszani. Soha nem tud majd veled futkározni, és ha eldobsz neki valamit, nem tudja visszahozni. Válassz egy egészséges kiskutyát."

"Nem, köszönöm, - válaszolta a fiú - én pont ilyen kutyát szeretnék." Ahogy kifordult a boltból, a boltos még mondani akart volna valamit, de aztán inkább csendben maradt. Hirtelen megértette a választást. A fiú sánta volt.

Miért akarta a fiú ezt a kutyát? Mert tudta, hogyan érez. És tudta, hogy különleges.

Prókai Árpád

A szeretet ösvénye tövissel és bogánccsal van szegélyezve, de ez a tövises út mégis drága nekünk, mert Jézus azon velünk tart és megengedi, hogy karjára támaszkodjunk.

Spurgeon

Egyszer egy ember Erdélyországban járván különös esetet látott: egy öreg székely ment lovas szekérrel az úton, s közben nagy eső kerekedett. A sárban megcsúszott a ló, vele a szekér is, és beborult az árokba. Emberünk se volt rest, tudta, mi az illem, oda is ugrott, hogy segítsen az öreg székelynek s lovának kihúzni a szekeret az árokból. De a székely ember azt mondta: hadd csak fiam, mindjárt kint lesz ez a szekér. S kezdte biztatni a lovat: Húzzad, Szellő! A ló nem mozdult. No, húzzad, Csillag! A ló egy lépést se tett. Az öreg székely folytatta: Gyerünk, Hajnal! Semmi. Húzzad, Ráró! - mondta az öreg, s erre a ló hirtelen egyetlen ugrással már kinn is volt az árokból szekerestül! Emberünk igen elcsodálkozott, s kérdezte a székely embert: Hogyhogy háromszor is eltévesztette a lova nevét? Mire az suttogva válaszolt: Tudja, Ráró vak, ezért ha azt hiszi, egyedül kell húznia, meg se próbálja!

Már annak a tudata is, hogy vannak mellettünk, hatalmas erőt tud adni! Ha érezzük, hogy nem vagyunk egyedül, bátrabbak, és erősebbek vagyunk. Sok dolog lehetségessé válik, ami egyedül nem menne; vagy amit egyedül meg se próbálnánk! Ezért fontos a közösség! A társak, barátok közössége, azoknak a személye, akikkel egy „csapat”-ba tartozunk.

Isten úgy alkotott meg bennünket, hogy együtt többre legyünk képesek, mint egyedül, hogy segíteni tudjuk egymást, és ezáltal is gyakorolni a szeretetet egymás felé, de ehhez mindenkire szükség van, mindenki egyaránt fontos, mert mindenki „egyedi tervezés”, teljesen egyedi tulajdonságokkal és képességekkel.

Te is fontos vagy, neked is feladatod van a családban, a gyülekezetedben, mert nekik sem megy egyedül, nélküled! Ne gondold, hogy te csak egy kis porszem vagy ezen a nagy világon! Isten nem törődne annyit veled, ha nem lennél fontos! Ő feladatot bíz rád, és ott akar látni az Ő gyermekei között!

Prókai Árpád

Köszönöm Teremtőm, hogy embernek születhettem erre a világra, amely telve van csodával. Köszönök minden új napot, minden új lehetőséget, köszönöm a munkakedvet és hogy mozogni tudok, hogy találkozhatom más emberekkel.
Köszönöm az egyedüllétet és a pihenést, a virradatot és az alkonyt, a nyílt horizontot. Itt állok, kezeim telve vannak ajándékaiddal, segíts nekem, hadd osszam meg önmagamat másokkal.

És a Krisztus békessége uralkodjon szívetekben, amelyre elhívattatok egy testben, és hálásak legyetek. Krisztus beszéde lakozzon bennetek gazdagon, minden bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel. Szívetekben hálaadással énekeljetek az Úrnak. És minden, amit csak tesztek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek, általa hálát adva az Atya Istennek. (Kolossé 3:15-17)

Ha Isten békéje lakja szívemet
bár dúlhat vihar ellenem,
Nagy hittel szívem zengi ez éneket:
az Úrban, az Úrban jó nekem!
Az Úrban jó nekem,
Az Úrban, az Úrban jó nekem.
Ha rám tör a Sátán és elém hálót vet,
e szó ragyog rám fényesen:
Már Jézus értem mindent elvégezett,
vére megtisztított teljesen...
Az Úrban jó nekem,
Az Úrban, az Úrban jó nekem.
Bűnöm terhét Jézus hordta, a Bárány,
Nem hagyta azt rajt' lelkemen,
Meghalt értem ott, ama kínkeresztfán.
Őt dicséri hát ez énekem.
Az Úrban jó nekem,
Az Úrban, az Úrban jó nekem.

Az előbbi éneknek a szerzőjéről szól a következő leírás:
Spafford egy gazdag Chicagói ügyvéd és ingatlan-befektető volt, keresztény családapa. 1871-ben egy tűzeset következtében szinte teljesen tönkrement a vállalkozása, mindene odaveszett. Nem sokkal ezután úgy döntött, családjával együtt áthajózik egy időre Európába, hogy ott segítsenek egy missziós munkában, amit eddig anyagilag támogatott.

Azonban egy ügyintézés miatt neki maradnia kellett picit tovább, így a családját előre küldte a S.S. Ville Du Havre hajóval. Félúton egy ütközés miatt elsüllyedt a hajó, négy lánya megfulladt, egyedül felesége élte túl a katasztrófát. Egy táviratot küldött: „Megmenekültem... Egyedül.” Ahogy Spafford elhajózott a roncsok mellett, született meg szívében ennek a himnusznak a szövege.

Később három gyermekük született, egyedüli fiuk betegségben négy évesen elhunyt. A sok próba és nehézség ellenére nem veszítették el hitüket, végül a család Jeruzsálembe költözött, ahol megalapították az American Colony nevű segélyszervezetet és árvaházakat tartottak fent. Legkisebb lányukat „Grace”-nek nevezték, ami annyit tesz, „kegyelem”.

A szöveget Philip P. Bliss zenésítette meg 1876-ban. A dallamot a hajó után Ville Du Havre-nak nevezte. Ő maga énekelte el először egy lelkipásztoroknak szervezett találkozón. Egy hónappal később Bliss a feleségével együtt egy Chicagóba tartó vonaton ültek, azonban a híd, amin haladt, leszakadt, és a jármű lezuhant és szétroncsolódott. Neki sikerült kijutni a kocsiból az ablakon keresztül, de párja bent maradt a lángoló vagonban. Visszament, hogy kiszabadítsa, végül mindketten halálra égtek.

Kilenc ember tragédiája, melyet átsző ez a régi keresztény himnusz. Sokkal csekélyebb dolgokért hallottuk már, hogy „nincs Isten”, de ők mégis azt tudták mondani: „Ha Isten békéje lakja szívemet, úgy dúlhat vihar ellenem.” Volt valamijük, ami felette áll az emberi életnek, a természetnek és a fájdalmaknak.

Van békesség, mely nem függ külső körülményektől, hanem a belül lakozó Krisztustól. Ezt semmiféle vihar nem zavarhatja meg.

„Egy ember eltévedt a sivatagban. Miután víz- és élelmiszerkészlete elfogyott, kínlódva vonszolta tovább magát a forró köveken. Egyszerre csak pálmák tűntek fel szeme előtt és vízcsobogást is hallott. Még inkább elkeseredve arra gondolt: „Mindez csak délibáb. A fantáziám elém vetíti vágyaimat. A valóságban nincs is itt semmi.” Minden remény nélkül, képzelődve, eszméletlenül elterült a földön.
Kevéssel később két beduin rátalált. Szegény már halott volt. - Érted te ezt? - kérdi az egyik. - Itt van mellette az oázis, két lépésre a víz és a datolyák majdnem a szájába potyognak! Hogyan történhetett vele ilyesmi? A másik fejét rázva megjegyezte: - Modern ember volt.”

Vajon mi is sokszor így vándorolunk a pusztában? Félő, hogy ha már nem tudunk semmiért sem hálát adni, vagy nem találunk életünkben erre okot, akkor úgy járunk, mint e történet főhőse, akinek elfogyott minden élelmiszer- és vízkészlete. Olyan modern emberekké válunk, akiknek nem kell az Isten.
Rettenetes, amikor valaki már olyan mélyen van, hogy mindazt, amit Isten eléje ad, azt csak délibábnak gondolja. Nem tartja valóságnak, megfoghatónak, megérinthetőnek, sőt életmentőnek. Karnyújtásnyira van tőle az üdvösség, semmit sem kellene tennie, csupán elfogadni a kegyelmet, amit Isten felkínál nekünk alkalomról alkalomra.

Prókai Árpád

Ne azt kérdezd, hogyan lehetnél hívő, hanem azt, hogy hogyan lehet az, hogy kitartasz a hitetlenséged mellett!

Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól. (Péld 22:6)

Hogy mi a gyermeknek megfelelő nevelési mód? Erre több dolgot, példát is fel lehet hozni. A következő történet csak egy a sok közül, de remélem, tanulsága világos számunkra:

Fiatal pár lép be a város legszebb játéküzletébe. A férj és a feleség hosszasan nézegetik a színes játékokat. Némelyek fenn sorakoznak az állványokon, mások a mennyezetről lógnak le vagy a pultokon fekszenek szívderítő tarkaságban. Vannak itt síró és nevető babák, elektronikus játékok, kicsike konyhák, melyekben lángost és süteményt sütnek.

Nem tudják eldönteni, melyiket vegyék meg. A csinos eladónő hozzájuk lép. - Nézze - kezdi magyarázni a feleség -, nekünk egy egészen kicsi lányunk van, és mi sokat vagyunk távol hazulról, gyakran még este is. - Olyan kislány, aki keveset mosolyog - folytatja a férj. Szeretnénk venni neki valamit, ami boldoggá tenné - veszi át a szót újra az asszony -, akkor is, ha mi nem vagyunk mellette... Valamit, aminek örülne, ha egyedül van.

Nagyon sajnálom - szólal meg udvariasan az eladónő - de mi nem árulunk szülőket.

Neked vannak gyermekeid? Mennyire sikerül kivenni a részed az életéből? Gondold végig. Értük és önmagadért is...

Lehet rosszul is szeretni... Igen, lehet. Nem hiszed? Pedig így van. Ha úgy szereted a másikat, ahogyan neked jó. És nem neki. Ha nem figyelsz rá, nem nézed azt, hogy mire vágyik, mit mond a lelke, mi okoz neki jó érzést.

És lehet, hogy te egészen mást akarsz adni neki. Ölelést apró kézfogás helyett, szavakat csend helyett... Igen. Ez a titok. Meghallgatni a másikat... figyelni rá. Meglátni, mire van szüksége. És azt adni neki. Ez a szeretet. A jó szeretet.

Csitáry-Hock Tamás