Fénysugár

"Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? Nézzétek meg az égi madarakat... Figyeljétek meg a mezei liliomokat... Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja." (Mt 6,25-34)

Korunk egyik legjellemzőbb életérzése a szüntelen aggódás, bizonytalanság. Aggódunk szeretteink és saját magunk egészségéért. Féltjük meglévő vagyontárgyainkat, pénzünket, állásunkat, kiharcolt egzisztenciánkat. Bizonytalanok vagyunk megjelenésünk, öltözködésünk, beszédünk miatt is. Attól tartunk, hogy elveszítjük családtagjaink, barátaink szeretetét. A kortól, évektől való félelem is megkeseríti a legtöbb ember életét. Mi lesz, ha már végzek az iskolával és dolgoznom kell? Lesz állásom? Hogyan fogok családot alapítani, senkim nincs és pénzem sem lakásra?! Később: hogy vállaljak gyereket ebben a bizonytalan helyzetben? Milyen iskolába járassam a gyereket? Vajon jó társat választ magának? Öregszem, egyre többet fogok betegeskedni, ki fog ápolni? Félek... félek... félek...

A segítséget legtöbbször kívülről várjuk, pedig a megoldás önmagunkban rejtőzik. A külvilágot nem tudod átrendezni, az események jönnek-mennek, legtöbbször tőled függetlenül. Tehát alkalmazkodni kell és bízni abban, hogy a benned lévő hitből és szeretetből fakadóan képes vagy mindig a helyes döntést meghozni. Elgondolkodtál már azon, hogy sokszor éveken, hónapokon át aggódtál valami miatt (műtét, vizsga, munka) és amikor elérkezett az a bizonyos esemény, valahogy az adott pillanatban megkaptad a szükséges erőt és energiát a megoldáshoz. Ugye mennyit szenvedtél és aggódtál feleslegesen?! Az adott pillanat, legyen az bármilyen fájdalmas is, sohasem elviselhetetlen. Ami elviselhetetlen, az a gondolat, hogy mi lesz velem tíz év múlva, két hét múlva, két óra múlva... No, és amiket mondasz: Ez a várakozás borzasztó, elviselhetetlen, őrjítő, meddig tart még? "Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy arasznyival is?" (Mt 6,27)

Határozzuk tehát el magunkat! Ha van valami, amit itt és most megtehetek a jövőmért, megteszem. Azután pedig élvezem a jelent, észreveszem a pillanat minden örömét, mert életem összes tapasztalata azt mutatja, hogy csak akkor tudok a problémákkal foglalkozni, amikor azok jelen vannak. És a jelen mindig megadja a szükséges erőt a probléma megoldásához. Ne izguljunk tehát folyton a holnap miatt. Éljünk Jézus tanításai szerint és ha hitünk elég erős, akkor a folytonos aggódást az ajándékba kapott élet öröme váltja fel.

Prókai Árpád

A hétnek két olyan napja van, ami miatt sohasem aggódom. Két gondtalan nap, amit szentül őrzök a félelemtől és fenntartástól. Az egyik ilyen nap a tegnap; minden fájdalmával, gyötrelmével, hibáival és tévedéseivel örökre elmúlt, és többé nem hozhatom vissza. A szép, édes, kedves emlékek kivételével, amelyek hátrahagyták rózsaillatukat az elmúlt nap szívében, semmi közöm sincs a tegnaphoz. Az enyém volt, és most már Istené.

A másik nap, ami felől nem aggódom, a holnap, minden lehetőségével, küzdelmével, terhével, veszélyeivel, nagy ígéreteivel. A nap majd fölkel rózsás ragyogásában, vagy a felhők álarca mögött. De fölkel. A holnap az enyém lesz.

Ezért csak a hét egy napja maradt nekem, a ma. Bárki megharcolhatja a mai nap harcait. Bárki hordozhatja egy nap terheit. Ezért azt hiszem, vállalom, és csak egy napi utat teszek meg egyszerre. Miközben hűségesen és kötelességtudóan futok pályámon és végzem kijelölt feladatomat ezen az egy napon, a mindenható Isten gondoskodik a tegnapról és a holnapról.

Egyszer egy ember megkérdezte barátjától: Miért bírálnak mindig a fukarságomért? Mindenki tudja, hogy mindent jótékonysági célokra hagyományozok, amikor meghalok.

A barát egy mesével válaszolt: Volt egyszer egy malac, aki arról panaszkodott a tehénnek, hogy ő mennyire népszerűtlen. Az emberek mindig beszélnek a te szelídségedről és szép szemeidről - mondta a malac - pedig én a tejnél és a túrónál többet adok nekik, sonkát, szalonnát, sörtét. A lábamat még meg is füstölik. Mégsem szeret engem senki. Miért van ez?

A tehén gondolkodott egy darabig, majd így felelt: Talán azért, mert én addig is adok, amíg életben vagyok.

Az Isten szeretetéhez nincsen más járható út, mint amely az emberek iránti szereteten vezet át.

Az idő az örökkévalóságra mutat, Mária pedig Jézusra. Jó, hogy vannak közvetítők, így könnyebb felismerni a mély titkokat. Léptünk egyet az évek sorában, Mária is mindig lépett egyet hitének fejlődése útján.

Minden év egy újabb próbatétel, csak e világnak élő ember ábrándozik azon, hogy majd könnyebb lesz a következő év. Miért kell, hogy könnyebb legyen? Azért, hogy jobban elfeledkezzünk a mennyországról, amely az igazi hazánk?

Máriához kapcsolódva egyetlen dolgot kérhetünk az új év kezdetekor: Erősítse az Úr hitünket, hogy Isten mindig megújuló kihívásait, amelyeket emberek révén kapunk, hittel fogadjuk. Ha van hitünk, nincs nehéz év, ha nincs hitünk, csak nehéz év van.

Nincs egy hete, hogy megkezdődött az új év. Pár pillanat erejéig most mégse a kezdetet nézzük, hanem a befejezést, méghozzá a végső befejezést: Tekintsünk halálunk órájára. Mi fáj majd akkor legjobban?

Nem annyira az fog kínozni, amit vétettünk - inkább az, amit elmulasztottunk! Elmulasztottunk, mert csak saját magunk kényelmével és érdekeivel voltunk elfoglalva és nem embertársainkra tekintettünk. Mert mindig, amikor egy hang megszólalt bennünk és jó irányba akarta terelni lépteinket, rögtön elhallgattattuk azt, mert bizonyára önmegtagadást is követelt volna az az út. Ne essünk ebbe a hibába, legyünk bátrak és válasszuk a keskeny és rögös utat, mert életünk csak így lesz valóban boldog és értékes. Aki ugyanis elfelejti önmagát, az találja meg.

Boldog Új Évet Kívánok! - De mit is takar az a szó, hogy boldogság? Ha az ember boldogságának legmélyebb okait keresed, azt találod, hogy nem a pénz, a vagyon, a luxuslakás annak oka, sem az édes semmittevés, sem a folytonos hajsza, sem a pillanatnyi sikerélmény, sem az élvezet. A boldogság titkát a lélek mélységében, az imádságban, a kis dolgok feletti apró örömökben, a meleg családi otthonban, mások önzetlen segítésében, az egyszerűségben találod.

A boldog emberből hiányzik az őrült mohóság és kapzsiság. A boldog embernél nem látod, hogy nyugtalan, rohangál, kapkod, másokat fúr és keserít. Nem látod nála az önteltséget, a büszkeséget, nem látod őt gőgösnek, dölyfösnek, fösvénynek. Inkább a nyugodt derű jellemzi őt.

Tudsz-e egy virágnak, egy játszadozó gyermek ártatlan mosolyának önfeledten örülni? Ha igen, akkor gazdagabb, boldogabb vagy, mint egy olyan vagyonos ember, akinek mindene megvan, amiről csak álmodni képes, - s aki mégis mindig elégedetlen marad. Semmiben sem találja örömét, mert mindig többre vágyik és félti, hogy elveszítheti, ami ma még az övé... Nem a vagyon és az élvezet teszi életedet gazdaggá és boldoggá, hanem a szeretet és a lélek öröme.

MINDEN JAVUNKRA VAN

Új esztendő... Nem tudja senki sem,
hogy mi vár reá, merre, hova lép.
Az ismeretlenség ködébe rejtve mi van:
örvény, orom vagy szakadék?
Nincs kikövezett út, egyenes pálya,
biztos cél felé vezető sínek.
Hogy a holnap titkát is kitalálja,
nem adatott meg soha senkinek.

Úgy megyünk a jövő felé, akárha sötétbe lépnénk...
De örvény, verem felett - jó tudni -
védőn alánk tartja hűséges karjait a kegyelem.
Öröm, bánat, élet, halál, akármi jöhet,
a szívem mégse nyugtalan,
tudom: Kik Isten szeretik,
azoknak minden javukra van!

Bódás János

Amikor Isten be akart mutatkozni, akkor mindent kizárt, ami lenyűgözhetett volna minket.

Gyermekként jött közénk, csecsemőnek, ártatlan lénynek, törékenynek, kiszolgáltatottnak...

Keresztre akasztotta hatalmát, hogy senki ne menjen hozzá érdekből vagy félelemből.

Ne várjunk semmi mást Istentől, csak azt, hogy szeressen és tanítson meg minket is szeretni.

Napjaink hallatlanul elidegenedett világban milyen üzenetet közvetít az emberek számára karácsony, a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe? Az elidegenedett világ oka az, hogy az emberek elidegenedtek egymástól, vagyis kevésbé szeretik egymást. Ez pedig annak a következménye, hogy elidegenedtek Istentől, vagyis kevésbé szeretik az Istent.

Karácsonyról mégis mindenkinek az jut először eszébe, hogy ez a szeretet ünnepe. Nagyon sivárrá válna azonban ez a nap, ha megmaradna az általánosságok szintjén, és miként május 1-je a munka ünnepe, vagy március 8-a a nők napja, úgy lenne december 25.-e a szeretet ünnepe. Karácsonykor ugyanis nem csak úgy általában ünnepeljük a szeretetet, hanem egészen konkrétan emlékezünk arra, hogy ezen a napon kétezer évvel ezelőtt Isten szeretetből emberré lett. Egy lett közülünk, mivel szeret minket. Magára vette az emberlét teljességét, a magzati léten és a születésen át a csecsemő kiszolgálatottságáig, majd a tanulás és a növekedés sikerein, valamint a munka embert formáló élményén keresztül egészen a szenvedés és a halál kapujáig. Ezért számunkra sem szólhat az ünnep egyszerűen csak arról, hogy szeressük egymást egy kicsit jobban, legyünk egy kicsit jobbak, legalább ezen a napon, hiszen elvégre ez a szeretetet ünnepe.

Ahogy az Isten szeretete konkrét tettekben nyilvánul meg, úgy mi sem maradhatunk az általánosság szintjén. Egyébként igazuk lenne azoknak a magányos embereknek, akik karácsonykor lelki krízisbe kerülnek, vagy depresszióba esnek amiatt, mert elemi erővel élik át a szeretet hiányát, azt, hogy ők senkinek sem kellenek, magányosak és kitaszítottak. - Akkor tehát karácsony alkalmából megfogalmazható egy olyan személyes intelem, amelyet hívő és nem hívő ember egyaránt megfogadhat? Karácsony ünnepe elsősorban Isten szeretetének az ünnepe, és ez a szeretet felénk irányul, másodsorban pedig a mi szeretet válaszunk Istennek és embertársainknak. Ezért talán nem is annyira intelemről, mint inkább üzenetről, sőt vigasztalásról, bátorításról beszélnék. Ez az üzenet pedig valóban minden embernek szól: nem igaz az, hogy egyedül vagyunk a világmindenségben, nem igaz, hogy kozmikus árvák vagyunk. Valaki számára olyan fontosak vagyunk mi mindannyian, hogy Ő maga keresi a kapcsolatot az emberiséggel, minden egyes emberrel. Nem várja meg, hogy mi küldjünk rádiójeleket, kapcsolatot keresve egy távoli világgal, hanem Ő lép először. Ő az, aki előbb szeret, aki felkeres, meglátogat bennünket. Mivel fontosak vagyunk neki, ezért egy lett közülünk. Ha pedig az Isten emberré lett, akkor embernek lenni mégiscsak nagyszerű dolog, ha ő ennyire halálosan komolyan vett bennünket, akkor érdemes nekünk is komolyan venni magunkat és életünket.

A keresztény hit ezért minden embert elgondolkodtathat az élet értékéről és egzisztenciális vigaszt hozhat a megkeseredett emberek életébe is. Karácsony legfőbb üzenetét úgy is megfogalmazhatjuk, hogy embernek lenni annyira jó, hogy még az Isten is emberré lett. Becsüljük meg tehát mi is emberi hivatásunkat. Tartozunk ezzel magunknak és az Istennek is. Bárcsak minden ember lelkében megrezdülne Isten szeretetének a húrja ezen az idei karácsonyon!

dr. Ternyák Csaba egri érsek