Fénysugár

"Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek! A ti szelídlelkűségetek ismert legyen minden ember előtt. Az Úr közel!" Fil 4,4-5

Ó, bárcsak tudnék örülni, bárcsak érezném az Úr közelségét! - sóhajtanak fel sokan. Ha körülnézek a világban, azt látom, hogy sok ember és sok nemzet háborúságban áll, ellenségesen néz egymással szembe. Sok a betegség, halál, nyomorúság, sokan éheznek, fáznak, és sokakhoz már senkinek nincs még egy jó szava sem.
Ha magamba nézek, az sem biztatóbb: ott van az én szívemben is a sok indulat, a mások iránti türelmetlenség, a másokkal szembeni meg nem értés. Ott bujkál bennem is az ősi gyűlölet, önzés és kapzsiság, ritka vendég nálam a nyugalom, békesség, szeretet és megértés. Kitekintek a nagyvilágba és betekintek a szívembe, de az Úr közelségét és az ebből fakadó örömöt nem érzem mindig életemben és körülöttem.
A kereső ember vívódásai ezek. Mindazoké, akik igazán keresik az öröm forrását, az Úr közelségét.

Milyen öröm, hogy mi bizonyságot tehetünk arról, hogy Urunk a templom csendjében, az istentisztelet drága órájában, az áhítat meghittségében, leginkább pedig a róla szóló igehirdetésben van a legközelebb hozzánk! Ezért olyan drága nekünk minden szó, amit róla hallhatunk és róla mondhatunk.

A róla szóló szavakon keresztül az Úr maga jön közel hozzánk, hogy közelségével, megbocsátó szeretetével örömöt szerezzen nekünk és mindazoknak, akik körülvesznek minket. Ha meghallottuk a szót, ha közelsége örömöt szerzett nekünk, adjuk tovább! Vigyük közel szavakkal és tettekkel az Urat másokhoz, és szerezzünk örömet hitvesünknek, gyermekeinknek, munkatársainknak, a körülöttünk élőknek. Szerezzünk örömet mindazoknak, akik szeretetre és közelségre vágynak, s gyakran sóhajtanak fel így: Bárcsak tudnék örülni!
Prókai Árpád

Jézus így felelt a latornak: "Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban." Lk 23,43

Egyetlen ember van a nagypénteki sokadalomban, aki hangos szóval tesz hitvallást Jézusról, pedig a legkevésbé tőle volt várható ez: az egyik lator. Vajon miért tudja abban a sokaságban egyedüliként megvallani Jézust királyának ez a bűneit tekintve senkinél sem különb lator?
Nem másért, mert neki megbocsáttattak már a bűnei: ő hitte, hogy amikor a mellette haldokló Jézus kínzóinak bűnbocsánatért imádkozik, akkor az ő bűneinek bocsánatáért is imádkozik. Ő hitte, hogy Isten meghallgatja ezt az imádságot, a mennyei Atya meghallgatja Jézus szószólását minden bűnösért.

Ez a lator csak bűnei bocsánatának bizonyosságával a szívében lett képes arra, hogy Jézust királyaként szólítsa meg a gúnyolódó sokaság füle hallatára, és kegyet kérjen tőle: "Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba." És Jézus ennek az embernek, aki a nagypénteki sokadalomban egyedül vallja Őt királynak, rögtön így válaszol: "Ma velem leszel a paradicsomban!"

Prókai Árpád

Egyszer egy ember Erdélyországban járván különös esetet látott: egy öreg székely ment lovas szekérrel az úton, s közben nagy eső kerekedett. A sárban megcsúszott a ló, vele a szekér is, és beborult az árokba. Emberünk se volt rest, tudta, mi az illem, oda is ugrott, hogy segítsen az öreg székelynek s lovának kihúzni a szekeret az árokból. De a székely ember azt mondta: hadd csak fiam, mindjárt kint lesz ez a szekér. S kezdte biztatni a lovat: Húzzad, Szellő! A ló nem mozdult. No, húzzad, Csillag! A ló egy lépést se tett. Az öreg székely folytatta: Gyerünk, Hajnal! Semmi. Húzzad, Ráró! - mondta az öreg, s erre a ló hirtelen egyetlen ugrással már kinn is volt az árokból szekerestül! Emberünk igen elcsodálkozott, s kérdezte a székely embert: Hogyhogy háromszor is eltévesztette a lova nevét? Mire az suttogva válaszolt: Tudja, Ráró vak, ezért ha azt hiszi, egyedül kell húznia, meg se próbálja!

Már annak a tudata is, hogy vannak mellettünk, hatalmas erőt tud adni! Ha érezzük, hogy nem vagyunk egyedül, bátrabbak, és erősebbek vagyunk. Sok dolog lehetségessé válik, ami egyedül nem menne; vagy amit egyedül meg se próbálnánk! Ezért fontos a közösség! A társak, barátok közössége, azoknak a személye, akikkel egy „csapat”-ba tartozunk.

Isten úgy alkotott meg bennünket, hogy együtt többre legyünk képesek, mint egyedül, hogy segíteni tudjuk egymást, és ezáltal is gyakorolni a szeretetet egymás felé, de ehhez mindenkire szükség van, mindenki egyaránt fontos, mert mindenki „egyedi tervezés”, teljesen egyedi tulajdonságokkal és képességekkel.

Te is fontos vagy, neked is feladatod van a családban, a gyülekezetedben, mert nekik sem megy egyedül, nélküled! Ne gondold, hogy te csak egy kis porszem vagy ezen a nagy világon! Isten nem törődne annyit veled, ha nem lennél fontos! Ő feladatot bíz rád, és ott akar látni az Ő gyermekei között!

Prókai Árpád

Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól. (Péld 22:6)

Hogy mi a gyermeknek megfelelő nevelési mód? Erre több dolgot, példát is fel lehet hozni. A következő történet csak egy a sok közül, de remélem, tanulsága világos számunkra:

Fiatal pár lép be a város legszebb játéküzletébe. A férj és a feleség hosszasan nézegetik a színes játékokat. Némelyek fenn sorakoznak az állványokon, mások a mennyezetről lógnak le vagy a pultokon fekszenek szívderítő tarkaságban. Vannak itt síró és nevető babák, elektronikus játékok, kicsike konyhák, melyekben lángost és süteményt sütnek.

Nem tudják eldönteni, melyiket vegyék meg. A csinos eladónő hozzájuk lép. - Nézze - kezdi magyarázni a feleség -, nekünk egy egészen kicsi lányunk van, és mi sokat vagyunk távol hazulról, gyakran még este is. - Olyan kislány, aki keveset mosolyog - folytatja a férj. Szeretnénk venni neki valamit, ami boldoggá tenné - veszi át a szót újra az asszony -, akkor is, ha mi nem vagyunk mellette... Valamit, aminek örülne, ha egyedül van.

Nagyon sajnálom - szólal meg udvariasan az eladónő - de mi nem árulunk szülőket.

Neked vannak gyermekeid? Mennyire sikerül kivenni a részed az életéből? Gondold végig. Értük és önmagadért is...

Vörösbegy és a veréb beszélgetnek titkairól az emberi életnek:

Vörösbegy kérdez: Fel nem foghatom, mért hajszolják magukat úgy agyon az emberek! Van bajuk, gondjuk annyi, nincs idejük örülni, hálát adni! Meg tudod ezt a kérdést oldani?

Sajnos nem lelek nyitjára az oknak, mért küszködnek, gyötrődnek, panaszkodnak, mért - szólt verebecske -, csak azt sejthetem, nincs oly jó soruk, mint neked, s nekem. Miránk mennyei Atyánknak van gondja. Ad eledelt, napsugarat naponta. Tudja hiányunk, és kész, hogy segítsen. S úgy látom, nekik ilyen Atyjuk nincsen...

Valaki így fogalmazott: "A család az a hely, amelyben az ember önmagára találhat, ahol igazán kiteljesítheti önmagát. Az a hely, ahol önmagával gazdagíthatja ezt a közösséget és - jó esetben - ennek mindenki örül.

A család az a hely, ahol a párunkkal való viszonyunkban definiálhatjuk saját magunkat, ahol a gyermekek saját dolgaink és életünk átgondolására, kontrolljára, határok között tartására sarkallnak.

A család arra ösztökél, hogy a külvilág felé - legyen az a falu, a város vagy éppen a munkahely - önmegtagadásra, kompromisszumok kötésére legyünk képesek: azaz, megtanuljunk együtt élni másokkal, és felelősséget vállalni."

A sötétség nem más, mint a fény hiánya. A sötétet nem lehet feldarabolni, kilapátolni, összetörni, egyszerűen csak fényt kell gyújtani. Ahol megjelenik az áldott fény, ott eltűnik a sötét.

A bűn nem más, mint a szeretet hiánya, a bizalom, a jóság hiánya. Az emberek kezét nem elég visszafogni a rossztól, hanem meg kell éreztetni velük, hogy milyen édes és gyönyörűséges a szeretet útján járni. Így maguktól megtapasztalják, hogy igazából a bűnös ember rab, és a bűnbánat nem más, mint felszabadulás.

A szabad ember azt teszi, amit szeretne, amire vágyik,  amit Isten elvár tőle. Ő igazából szabadságában örömét leli. A bűnös ember ki van szolgáltatva a pillanatnyi vágyainak, hangulatának, kedélyének.

Adná az Isten, hogy világosság gyúljon a szívünkben, tisztán lássuk és megértsük, hogy a kapzsiság, hiúság, és mindez mennyire mulandó, mennyire semmi, mennyire nem tudja boldoggá tenni az embert. Miért vergődnénk ócska kukacok után kapkodó halakként a gonosz horgán. Adná az Isten, hogy mindannyiunk szívében megszülessen a vágy, tiszta, igaz, őszinte világ után!

Böjte Csaba

Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim - így szól az Úr. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál. (Ézsaiás 55:8-9)
 
Isten gondolatai időnként egészen mások, mint a mi, emberi gondolataink. A következő rövid történet is alátámasztja ezt:

Egy anya hímzést készít. Gyermeke egy sámlin ül, alulról látja a kézimunkát. Látja a csomókat, az összekuszált szálakat és így szól: - Mama, de hát mit csinálsz? Milyen összevisszaság ez?
Akkor az édesanya leereszti a hímzést és megmutatja neki a másik oldalát. - Minden szín a helyén van, és a szálakból pontosan, szépen kirajzolódik a kép, csak te a hímzés fordított oldalát látod. - Ó, de szép - kiált fel a gyermek, nem is gondoltam volna.

Ilyen az életünk, itt csak a fonákját látjuk, de egykor Urunk megmutatja azt a remekművet, melyet Ő készít el Jézus által, és amely a mi életünk tulajdonképpen...

Mondott mostanában sértőt, bántót a társa? Akkor adjon hálát érte! Örüljön neki! Hadd magyarázzam ezt meg!

"Jaj de fáj!" Amikor a társunk olyat mond nekünk, ami fáj, akkor - saját tapasztalatomból is :) - tudom, hogy ilyenkor mit szoktunk csinálni. Elkezdünk a fájdalmunkra figyelni. Magunkra. Belülre. Merthogy mi is szokott fájni? Sokszor az fáj, ahogy a társunk mondja. A stílusa. A hangneme. Az időzítése. Tehát nem a tea ízével van a bajunk, csak azzal, hogy az túl hideg vagy túl forró. Aztán persze sokszor az is fáj, amit mond a társunk. Vagy azért, mert igaza van, vagy azért, mert úgy érezzük, hogy nincs is igaza. Ilyenkor tehát a tea nem ízlik: rossz az ízesítése, vagy pedig mi vagyunk túl válogatósak. Hogy mi a bajunk a teával, valójában teljesen mindegy. Az igazság az, hogy nem számít, mi fáj nekünk a társunk szavaiból. Mert nem ez a lényeg. Nem ez a nagy kérdés egy ilyen helyzetben. De akkor mi? Az, hogy hogyan reagálunk ilyenkor! Gondoljunk csak bele! Ha ilyenkor a fájdalmunkkal vagyunk elfoglalva:
- tudunk-e figyelni a társunkra?
- tudunk-e békésen válaszolni és érdemben beszélgetni a másikkal?
- meg fog-e oldódni a probléma, amit a társunk ecsetel?
Nem!

Amire figyelni kell: Igenis kezdjünk el mostantól figyelni arra, hogy a bántóan megfogalmazott megjegyzés esetén mondjuk ezt magunknak:
"Nem a magam fájdalmára figyelek, hanem most végiggondolom:
- Vajon miért mondta ezt a párom?
- Mire van szüksége?
- Mitől lenne boldogabb?
- Mi hiányzik neki?
- Hogyan szerethetném még jobban?"

A másik bántó mondatainak a legtöbb esetben nem a bántás a célja! Valamit ki akar fejezni felénk! Törekedjünk tehát a fájdalmunkról levenni a tekintetünket, és arra figyelni, amit a társunk a sértő, bántó mondatával jelezni akar felénk. (Ha ez nem megy rögtön, akkor vonuljunk el 5 percre, és akkor térjünk vissza és válaszoljunk, amikor már nem a fádalmunk irányít bennünket!) Tudom, hogy ez eleinte nem könnyű, de valójában örülhetünk, hogy a társunk megsértett! A társunk kritikái, bántó mondatai elsőre nem igazán tűnnek ajándékoknak, de ha jobban belegondolunk, valójában mégis azok! Hiszen a társunk nem érzi jól magát a kapcsolatban, és ezt előhozza, jelzi! Micsoda ajándék! Ó, hogy hány kapcsolat megy tönkre azért, mert az egyik fél nem mond semmit, amikor baja van!
De! Ugyanannyi kapcsolat megy tönkre azért is, mert az egyik fél mond valamit, de a másik csak a fájdalmába menekül. Úgyhogy a labda nálunk van: amikor a társunk valamilyen bántó dologgal nekünk támad, akkor elénk kerül egy fájdalmas pont a kapcsolatunkban, amiről tudunk és megoldhatunk! Örüljünk neki és beszéljünk róla érdemben!

Dr. Mészáros Ádám
párkapcsolati mediátor

Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval. (Róma 12,21)

Az igében ma arra kapunk felszólítást, hogy ne csak hallgassuk az igét, hanem éljük is azt meg. Ne állj ma tovább azzal, hogy ez lehetetlen. Sokkal inkább értsd azt meg, hogy krisztusszerűséged megéléséhez nem elég a te erőd. Kérd el azt az erőt, amely képes benned győzelmet aratni a gonosz felett. Kérd el a Krisztus erejét!

Isten ma egy olyan ige elé állít, amit lehetetlen megrágni, sőt megemészteni akkor, ha a világ szemszögéből próbálod értelmezni e szavakat. Azt is tudom, hogy ezek a szavak ma sokakat felháborítanak, mert azt mondják rá, hogy ellenkezik az emberi természettel, az igazságérzetünkkel, a logikával. Mi lenne a világból, ha mindenkinek, aki rosszat tesz, jóval fizetnénk? Hová lenne a jog, a rend, az igazság?

Nos, az a szeretet, az a jó, ami képes legyőzni a rosszat, nem a logikára épül. Ezt nem lehet egy képlettel levezetni. Ezt csak egy módon lehet megérteni, mégpedig Isten szava, Isten cselekedete által.

Mielőtt felháborodnál, tedd fel magadnak a kérdést, hogy hol van a logika abban, amivel minden istentiszteleten újra szembesülsz: "úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte..." Hol van a logika abban, hogy a te gonoszságodat Isten a maga jóságával próbálja meggyőzni?

Prókai Árpád