"Ugyanolyan lusta vagy, mint az apád!"
Az már első látásra érezhető, hogy a fenti mondat bántó, negatív, ellenséges. De vajon mi ezzel a baj, azon felül, hogy bántó?
1) Egyrészt az, hogy az ilyen mondatok duplán fájóak a másik számára, mert nemcsak őt bántjuk vele, hanem valaki olyat is, akit ő szeret. Merthogy a szüleit és a saját családját ott legbelül mindenki szereti, védi, még akkor is, ha látszólag felnőtti függetlenséget sugároz magáról.
Édesanyám gyermekotthonban dogozik, és ő szokta mondani, hogy minden eldobott, elhagyott gyerekben - és ez felnőtt korban is így van - ott van egy megfoghatatlan, mély szeretet a szülei iránt. Még akkor is, ha eldobták a szülei, és nem ismeri őket. Ezért nagyon óvatosan kell emlegetni a párunk szüleit! A velük szemben felmerülő kritikákat sokkal óvatosabban, finomabban kell kifejeznünk, mint egyébként. És ezt nem azért, mert valami divatos "emberismereti technika" ezt diktálja. Hanem azért, mert mindenki magával hozza a kapcsolatába az "óéletét", azt a tizen-huszonévet, amikor még a szüleivel élt. És az ember nem szívesen veszi, ha azt a családi időszakot - például a szülei felé kapott kritika útján - támadás éri.
2) A másik gond az, hogy egy ilyen mondattal nem tud mit kezdeni a másik, hiszen a támadással nem is őt illetve a tetteit minősítjük igazán. A mondatunk után ugyanis már nem is a saját tettéről gondolkodik, hanem a bántásra figyel, és a szülőjének a megvédésével lesz elfoglalva. Megsértődik, elcsendesedik vagy visszatámad, de egy biztos: nem azzal lesz elfoglalva, hogy változtasson a viselkedésén.
Max Lucado írja: "Ma van az első apák napjám édesapám nélkül. 31 évig nekem volt a legjobb apám, de most el van temetve egy tölgyfa alá egy nyugat-texasi temetőben. Furcsa, hogy nincs itt... mert mindig elérhető volt.
"Amikor megtanulunk hálát adni, azt sajátítjuk el, hogyan összpontosíthatunk életünkben nem a rossz, hanem a jó dolgokra." - mondta valaki. S milyen igaza van. Érdekes, vagy inkább szomorú, hogy vannak emberek, akik kifejezetten az őket érő rossz dolgokra koncentrálnak. Mindig csak a nehézségeket, a fájdalmakat, a próbákat, a gondokat látják meg saját életükben, vagy éppen a szeretteik életében.
Teherhordozást kér tőlünk az Ige. Vannak terheink és próbáljuk is több-kevesebb sikerrel hordozni. De itt nem a saját terheinkről van szó. Egymás terhét hordozzátok - írja Pál apostol egy egész gyülekezetnek.
A szeretetről szól az Ige. Általában szeretünk olvasni erről a témáról, de meg tudjuk-e élni? Ez a legfontosabb kérdés. Hogy szeressünk? Mit jelent a mindennapi életben a szeretet?
Spurgeon, a nagy prédikátor mondta: "Hallottam egyszer egy istenfélő emberről, hogy az egyik nap egy elveszett kulcs miatt imádkozott Istenhez. Aki ezt nekem újságolta, meglepetését fejezte ki amiatt, hogy az ember még egy elveszett kulcsért is imádkozhat Isten előtt. De biztosítottam őt, hogy én is így szoktam imádkozni. Tényleg, lehet imádkozni egy kulcs miatt is? Igen.
Igénk két imádsággal, két különböző lelkületű emberrel szembesít bennünket. Egy-egy imádság is lehet nagyon tanulságos, bennünket építő. Legyen ilyen a következő rövid történet két imája is:
A kis dolgokban nehezebb hűnek lenni, mint a nagyokban!
Egy idősödő onkológus-sebész professzor, aki a gyermekek ágya mellé térdel, hogy szemmagasságban legyen kis pácienseivel, ha beszél velük, és akit a gyerekek, ha akarják, tegezhetnek, operációra készíti fel a 8 éves kisfiút. Közölnie kell a gyermekkel és az ágy másik oldalán rettegő szülőkkel: mindenre számítani kell, lehet, hogy amputálni kell térdtől a lábát a tumor miatt. Ő mindent meg fog tenni, de az operáció alatt kell, hogy meghozza a döntést. Előre nem mondhat biztosat. 
Ha nem tudjuk a házban lakó családok többségét rávenni, hogy támogassák a ház felújítását, akkor a ház tönkremegy, a mi lakásunk értéke is csökken, mondta a férj feleségének a számára kudarcot jelentő lakógyűlés után. Szomszédjaik között voltak olyanok, akik semmivel nem törődtek, zajosak voltak, nem takarítottak, udvariatlanok, sőt gorombák voltak a többiekkel. A házban ellenséges hangulat uralkodott. Azt látom már – folytatta a férj –, hogy ezeket meggyőzni nem lehet, hát akkor le kell győznünk őket. Zaklatni és fenyegetni fogom őket, beperlem őket disznóságaikért, rongálásaikért, pazarlásaikért. Rá fognak kényszerülni az együttműködésre!