Fénysugár

Ha valami iránt ellenszenvet érzel, ez egyrészt megértőképességed csonkaságának jele, másrészt annak, hogy ellenszenved tárgya valamilyen formában benned is jelen van.

Gyűlölöd a gazdagokat? Tisztítsd ki gazdagság iránti vágyadat s majd nem gyűlölködsz.  Utálod a nőhódítókat? Tisztítsd ki érzéki vágyadat s majd nem utálkozol. Ilyenkor nem az ellenszenv tárgyát kell megbélyegezned, vagy javítani próbálnod, hanem önmagadban megkeresned annak megfelelőjét s azt finomítanod, míg az ellenszenv el nem oszlik benned.

Mások hibáján csak akkor próbálj javítani, ha e hibát jól látod, anélkül, hogy számodra visszataszító volna; s ha biztosan tudod, hogy beavatkozásod nem tolakodás és nem reménytelen kísérlet.

Weöres Sándor

A Krisztus evangéliumához méltóan viselkedjetek. (Fil 1:27)

Németországban egy nagyszabású felmérés során több ezer embert kérdeztek meg arról, hogy miért nem járnak templomba. A válaszok meglehetősen nagy szórást mutattak, de az összegzés mégis egyöntetű volt: A fő okai annak, hogy olyan sokan nem járnak templomba, azok, akik járnak templomba.

Kedves Testvérem! Az előbbi mondatot olvasva megpróbálom elképzelni, hogyan reagálsz. Leginkább kétféle reakciót várok. Vagy elégedetten bólogatsz, és azt mondod, hogy tényleg ezért nem jársz templomba. Te nem akarsz egy levegőt szívni a képmutató, ilyen meg olyan X. Y-nal. Z. pedig hogy megbántott annak idején, közben meg hétről hétre ott ül a templomban. A másik reakció az lehet, hogy kiakadsz, felháborodsz, indulatba jössz, mert te rendszeres templomba járó vagy és másoknak ugyan mi baja lehetne veled.

Nos, bármily furcsa, de azt kell mondjam: egyik reakció sem helyes. Eddig akár jártál templomba, akár nem, tudj róla, hogy ott a helyed! Senki ne tartson vissza, még a képmutató ismerősöd, vagy a botránkozást okozó lelkészed sem! Ha magadat hívő embernek tartod, akkor mutass jó példát, élj a Krisztus evangéliumához méltóan, hogy általad mások is közelebb kerüljenek az Úrhoz. Krisztusért járj templomba és életviteled nemcsak vasárnap, hanem hétköznap is arra legyen példa, hogy hogyan gondolkodik, szól, cselekszik, él Jézus tanítványa...

Napi Ige és gondolat levelezőlista

Halló! Igen, itt vagyok, éppen a Rákóczi úton araszolok hazafelé - mondta telefonjába a férfi, még mielőtt felesége feltehette volna szokásos kérdését: Most éppen hol vagy? Mikor érsz haza? Régebben, kezdő házas korukban még volt ebben a kérdésben vágyakozó hívás is: jó lesz, ha már itt leszel velem. Mostanra már annyira megszokottá vált, hogy fel sem kellett tenni, a férj köszönés helyett jelentette, hol van most éppen. A válasz is a megszokott volt: jövök hazafelé, a körülmények miatt kiszámíthatatlan, hogy mikor érek haza. Régen fontos volt mindkettőjük számára, hogy minél többet legyenek együtt, igyekeztek elfoglaltságaikat úgy alakítani, hogy minél több idő jusson dolgaik megbeszélésére. Tudtak egymás munkahelyi ügyeiről, nemritkán tanácsot is tudtak egymásnak adni. Napjában többször is hívták egymást telefonon, sokszor csak egy-egy siker, vagy kudarc rövid közlésére, hogy aztán este, mikor már a gyerekeket lefektették, jól megvitassák az esetet. Vacsoránál ugyanis a gyerekekkel beszélgettek, és úgy tárgyalták meg az ügyeket, hogy abba a gyerekek is bekapcsolódjanak. A házaspár azután sokszor késő estig beszélgetett, és gyakran kerültek szóba belső, lelki életükre vonatkozó kérdések is. Sajnos azonban mindenki egyre elfoglaltabb lett, hol az egyik, hol a másik maradt távol a közös vacsorától. A szülők többször hoztak haza munkát, a gyerekeknek sok tanulnivalója akadt, a háztartás rendben tartása is sok időt igényelt. Pedig a feleség éjszakai pihenése rovására minden házimunkát magára vállalt, hogy a többieknek legyen ideje aznapi élményeiket megosztani. Idővel a beszélgetések felületesek lettek, ritkultak, aztán el-elmaradtak. A férj és feleség közötti telefonbeszélgetések mindennapos rutinná, formasággá váltak. A feleség nem tudott meg többet férje munkanapjáról azzal, hogy hallotta, melyik úton araszol most éppen, a férfi meg biztos volt abban, hogy akármikor sikerül hazaérnie, örömmel várják. Ezért aztán annak se volt már jelentősége, ha néhanapján a telefon elmaradt, vagy a "hazafelé" tartó férj még az irodából közölte, hogy éppen most hol araszol.

A családban fokozatosan olyan légkör alakult ki, amelyben nem kellett mindenkinek mindenről tudnia, vagy legalábbis nem ugyanannyit. Az apa hangoztatta: tudod a kötelességedet, dolgozz becsülettel, ha segítségre van szükséged, szólj, rám mindig számíthatsz. A gyerekek bizalmas ügyeikkel anyjukhoz fordultak, tudták, hogy az ő szeretete kikezdhetetlen, és nem fogja apjuknak továbbadni titkaikat. Arra bíztatta a gyerekeket, hogy mindig döntsenek a jó, az igaz, a szent és a szép mellett. Külső szemlélők úgy láthatták, hogy ez egy sikeres, jól működő család. Mindenki intézte ügyeit, ezek azonban egyre inkább magánügyekké váltak és egyre kevésbé tartoztak a szűkebb, vagy tágabb értelemben vett családhoz. A szülők bizonyos esetekben nem vonták be az egyik, vagy másik gyereket, voltak olyan dolgok, amelyekről nem volt szabad tudnia a nagyszülőknek, másokat elhallgattak az egyik, vagy másik családtag előtt, kicsit másképpen adtak elő eseteket az egyik rokonnak, mint a másiknak. Néha ellentmondásba keveredtek, kínos félreértések, sőt sértődések is adódtak, ezeket aztán nehéz volt tisztázni, a szűk és tág családban meggyengült bizalmat bajos volt helyreállítani.

A házaspár gimnazista fia egyik este tetemes késéssel érkezett haza a késődélutáni sport-edzésről, és nem is jelentkezett telefonon, hogy késése okáról tájékoztassa szüleit, noha ez kötelessége lett volna. Apja kérdésére előadta: edzés után megbeszélnivalójuk akadt a barátaival, eközben nem lehetett telefonálni. Különben is, mi változott volna, ha szól? A szülők ugyan helytelenítették eljárását, de nem akarták a gyereket túlzott szigorral maguktól elidegeníteni. Főiskolás lánygyerekük is a fiú pártját fogta: nem vagyunk már óvodások, tudunk magunkra vigyázni, a telefonunk meg nem arra való, hogy ti ellenőrizzetek minket. A fiúgyerek pedig örült, hogy nem kérdezték meg: hol volt az a bizonyos megbeszélés és miről volt ott szó?
A botrány akkor robbant ki, amikor egy szép tavaszi estén, egy szórakozóhelyen az "edzésen" lévő fiú összetalálkozott "hazafelé araszoló" apjával, aki nem is volt egyedül. Az apa először rá akart kiabálni a fiára, aztán látva annak döbbent arcát és csalódottságtól remegő száját csak annyit mondott: Anyádnak ne szólj egy szót sem, én sem szólok neki! A fiú erre halkan maga élé nézve motyogta: Talán még nem késő, menjünk együtt haza anyuhoz, mondjunk el mindent neki, vele beszéljük meg, hogy mi történik velünk!

Kedves házaspárok, jegyesek és szerelmesek! "Azt mondta Isten: "Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra." ... Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik: "Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet! Hajtsátok azt uralmatok alá, és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és minden állaton, amely mozog a földön!" ... Isten a hetedik napon megnyugodott minden munkától, amelyet végzett. Megáldotta Isten és megszentelte a hetedik napot." (Ter 1, 26-2,3) Isten alkotta meg a férfit és a nőt, egymásnak teremtette őket, áldásával küldetést is adott nekik: sokasodjatok, hajtsátok a földet uralmatok alá, szenteljétek meg hetedik napotokat! A házaspár Isten áldásával alapítja a családot, sokasodik és munkálkodik. A hetedik napon, azaz a munka szüneteltetésén is Isten áldása van. A munkaszünet a megfelelő idő a szeretet erősítésére, a családi és a családok közötti kapcsolatok ápolására. Fontos, hogy az otthoni munkából a család minden tagja kivegye részét, hogy mindenkinek legyen lehetősége munkaszünetre, a tartalmas, szeretetteljes beszélgetésre. Az ilyen beszélgetések alkalmat adnak egymás ügyeinek megismerésére, az egyéni és a család egészét érintő kérdések megtárgyalására, és a belső, a lelki élet ápolására is. II. János Pál pápa mondta, hogy amelyik család rendszeresen együtt imádkozik, az együtt is marad.
Az istenáldotta szeretetközösségben, a házasságra épülő családban élni és munkálkodni öröm és boldogság forrása. Az ember azonban esendő és gyenge, könnyen megbotlik korunk zűrzavaros eszmei dzsungelében. Gyakran nehezen találja meg a megfelelő szavakat és formát arra, hogy társával gondolatait megossza, hogy együtt kereshessék Isten akaratát. Akármekkora a szeretet, nem mindig könnyű megérteni a másikat, közlését nem csupán tudomásul venni, hanem gondjával-bajával, örömével-bánatával azonosulni. A házasságban a férfi és a nő "egy testté lesz", minden, ami ezt az egységet rombolja, vagy akárcsak gyengíti az rossz, hamis, csúnya és közönséges, és eltávolít az örömtől és a boldogság felé vezető úttól.

Bíró László
az MKPK családreferens püspöke

A férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté. 1Mózes 2:24

Alapigénk azt mondja: Elhagyja a férfi apját és anyját. Ebben egy nagyon fontos dolog van megfogalmazva. Az, hogy a boldog házassághoz elengedhetetlenül fontos a házasságot kötő férjnek a szüleiről való leválása, a lelki köldökzsinór elvágása.
Persze a feleség esetében is fennáll ugyanez, mert ez rá is vonatkozik. Ez nem a szülőnek való teljes hátat fordítást jelenti, hanem azt, hogy szükséges a házasságra lépőknek átérezni az önállóságukból fakadó felelősséget.
A szülőknek pedig meg kell érteni - és ez sem könnyű - hogy gyermekük felnőtt, és új szakaszba lép az élete, melyben nekik nem jut akkora szerep, mint korábban. Ez sok családban krízishelyzet. Jól kezelni akkor lehet igazán, ha készülnek rá: a szülők is, és a házasulandók is.

Bíró László püspök atya

Aki házasságra lép szíve választottjával nem szabad figyelmen kívül hagynia, azaz jó, ha tudja, hogy kettejük családja is összeházasodik. Két család is egy közösséggé válik valamilyen szinten, amit szintén kezelni kell tudni. Sok esetben más szokások, elvárások vannak a családokban. Ezeket összehangolni, hogy a házasságban élők ne essenek újra és újra egymás torkának a másik családja miatt, szintén nagy kihívás. Aki benne él már a házasságban, az tudja. Aki még csak készül rá, az legyen tisztában vele...

Neked hogy sikerül viszonyulni házastársad családjához? Szeresd őket! Anyósodat is, hiszen házastársad édesanyja ő, akkor is, ha sok esetben konfliktusforrás az ő másként látja, másként csinálja hozzáállása. De vigyázz: ha nő vagy, egyszer te is anyós leszel! Nem mindegy azonban, hogy szerető szívű, gyermekének házasságába nem beleszóló, értük imádkozó, vagy tőlük mindig mindent jobban tudó, életüket megkeserítő leszel. A döntés rajtad áll...

Bíró László püspök atya

Legyőzetett a halál! Jézus feltámadása által. Mégis hányan nem hiszik! Templomba járó emberek közül is sokan kételkednek, vagy egyenesen tagadják a feltámadást. Vagy éppen az életükkel tagadják, azzal, ahogyan vég nélkül keserűek, ha például a több mint 90 éves hozzátartozójuk meghalt évekkel ezelőtt. Mit mutat egy ilyen gyász? Azt, hogy valami nincs rendben. Az illető hitével.

Persze félreértés ne essék: nem tagadom a fájdalmat, ami a hívő embert is éri, ha elveszít valakit szerettei közül, de nézzünk magunkba, hogyan gyászolunk: hiszünk a feltámadásban? Abban, hogy Jézus feltámadása a miénket is előrevetíti? Hogy odaát találkozunk? Ha nem, akkor azzal azt fejezzük ki, hogy szerintünk nem történt itt semmiféle diadal a halál fölött. Pedig történt: Jézus legyőzte a halált.

Erről meggyőzni azonban én senkit nem tudok. Ő azonban bárkit kész és képes erre a hitre eljuttatni. Ha már azok között vagy, akik hisznek a feltámadás erejében, adj hálát Jézusnak, a győztes Úrnak! Ha még nem, akkor kérd Őt és egyedül Ő meg tud győzni a húsvéti üzenet valóságáról!

Öreg bölcs üldögélt a Korinthusba vezető út szélén...
A városba igyekvő idegen rövid pihenőt tartva beszédbe elegyedett vele:
- Milyenek itt az emberek? - tudakolódta.
- Hová valósi vagy? - kérdezett vissza az öreg bölcs.
- Athéni vagyok.
- És felétek milyen nép lakik? - kérdezett tovább az öreg.
- Hát tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézengő, lusta és önző. Ezért is jöttem el onnan.
- Nincs szerencséd! Korinthusban sem jobb a helyzet. Itt is csupa csalóval és lézengővel, lusta és önző emberrel fogsz találkozni. - mondta az öreg. A vándor búsan folytatta útját.
Nem sokkal később újabb idegen állt meg az öreg bölcs előtt. Őt is az érdekelte, hogy milyen emberek laknak Korinthusban. A helyzet úgy hozta, hogy ő is Athénből jött. Neki is feltette az öreg bölcs a kérdést, hogy ott milyenek az emberek.
- Nagyszerű emberek élnek ott! Barátságosak, segítőkészek és nagyon becsületesek! - válaszolta nem kis büszkeséggel az utas.
- Nagy szerencséd van! Korinthusban is ugyanilyen nagyszerű emberekre találsz majd! - mondta az öreg bölcs.
A vándor vidáman fütyörészve folytatta útját a város felé.
A két beszélgetést végighallgatta egy fiatalember, aki gyakran időzött az öreg bölcs társaságában. Felháborodottan jegyezte meg:
- Nagyot csalódtam benned! Sose hittem volna, hogy te is ennyire kétszínű vagy!
Az öreg bölcs mosolyogva csillapította:
- Tévedsz, fiatal barátom. Tudod, a világ a szívünkben tükröződik. Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni. De akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon mindenhol barátságos emberekre talál.

Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11:28)

Szoktad azt érezni, hogy komolyan veszed az Úr szavát és mintha mégse történne különösebben semmi? Például terheid vannak és megteszed azt, amit Jézus a mai Igében kér tőled: jössz hozzá megfáradva, terheket cipelve, olvasod, hallgatod az Igét, de nem lesz sokkal jobb. Hogy miért lehet ez? Remélem, hogy a következő történet segítségedre lesz:
A poros úton egy idős meggörnyedt öregasszony igyekszik hazafelé a rőzsegyűjtögetésből. Arra hajt szekerével az egyik falubeli, és odaszól a baktatónak: "Hé, öreganyám, pattanjon föl ide mellém a bakra! Könnyebb lesz itt az út hazáig." Az idős asszony megköszöni a felkínálást, és ha nem is pattan, de lassan fölkászálódik a szekérre. Mikor már mennek egy ideje, a hajtó észreveszi, hogy az asszony még mindig a vállán tartja a köteg rőzsét. "Rakja le már azt a rőzsét öreganyám! Nem lesz annak semmi baja." Az asszony önfeláldozó hangon így válaszol: "Dehogy teszem édes fiam! Ha már segített, legalább a rőzsémmel legyen könnyebb a szekere."

Jézus szeretné, ha letennénk a terheinket, főképpen a bűnterheinket. De tényleg megtesszük, vagy eszünk ágában sincs?

Pofon egyszerű gondolat. De igaz: Mi a közös a következő élőlényekben, tárgyakban?
- Virág
- Kutya
- Hajszárító
- Autó
- Csecsemő

Hát az, hogy adnunk kell nekik valamit, ha azt akarjuk, hogy éljenek és működjenek:
- A virágnak vizet, napfényt és földet.
- A kutyának ennivalót és egy helyet, ahol meghúzódhat.
- A hajszárítónak áramot.
- Az autónak benzint.
- A csecsemőnek anyatejet.

Ha a virágnak, a macskának, a hajszárítónak, az autónak vagy a babának nem adjuk azt, amire szüksége van az életbenmaradáshoz, a működéshez, akkor:
- a virág elpusztul
- a kutya elpusztul
- a hajszárító nem szárít
- az autó nem megy,
- a baba pedig sír.

És a házasságunkkal mi a helyzet? Csak azért kérdezem, mert ha valamibe nem adunk bele, az törvényszerűen nem lesz életképes, és nem fog működni. És ez a házasságunkra, no meg a társunkra is igaz. Ha a házasságunkat nem építjük napról napra, nem teszünk bele apait-anyait, akkor elhervad, mint egy megöntözetlen virág, elpusztul, mint egy kóborkutya, bedöglik, mint egy kifogyott tankú autó, ordít, mint egy éhes csecsemő. A tanulság tehát ez: építenünk kell a házasságunkat, adni minden egyes nap, hogy működjön és életképes legyen sokáig.

Dr. Mészáros Ádám

A kommunikáció fontos kelléke a házasságnak. Mintha ez sokkal jobban menne a nőknek, mint a férfiaknak. Igen, általában ők tudnak és szeretnek sokkal többet beszélni. Ez nem baj, de fontos mindent megbeszélni. Őszintén. Közös döntéseket hozni. Meghallgatni a másik véleményét, érzéseit.
A legtöbb házasságban meglehetősen kevés a kommunikáció. Ezerszer több időt szánnak a tévénézésre, mint arra, hogy jókat beszélgessenek. Ez pedig nem jó irányba viszi a házastársi kapcsolatot...

Nálatok ez, hogy működik? Szoktatok beszélgetni? Akartok még egymással beszélgetni? Ha már nem, akkor valami tönkrement, megromlott közöttetek... Helyrehozni is csak ti tudjátok. Kezdjétek el!