Fénysugár

Nincs senkiben nagyobb szeretet, mint aki életét adja barátaiért. (Jn 15.13)

Volt két barát, akik együtt jártak óvodába, iskolába és együtt vonultak be az  amerikai hadseregbe. Még a fronton is együtt harcoltak hazájukért.
Egy nap visszavonulás közben az egyik barát kapott egy halálos lövést, és felakadt a szögesdrótra. A másik barát mikor meglátta, azonnal a segítségére akart menni, de a parancsnoka ráförmedt.
- Ne menj ki a védett árokból, mert már úgyse tudsz rajta segíteni, még téged is lelőnek!
A barát meghökkent, de mihelyt elment a parancsnoka, azonnal a barátjához rohant. Vállára vette és sietett vissza vele.
Menet közben ő is kapott egy halálos lövést. Minden erejét összeszedte és alig vonszolta magát mire visszaért legjobb barátja holttestével,  de beért a futóárokba.
A parancsnoka ismét mondta neki:
- Ugye, megmondtam, hogy ne menj ki érte, mert már nem tudsz segíteni rajta. De nem hallgattál rám. Most te is meg fogsz halni vele együtt. Megérte ez neked?
A barát már csak annyit tudott mondani:
-  Igen megérte, mert amikor oda mentem hozzá, így szólt: - Tudtam, hogy eljössz értem!

Van, aki így számíthat rád? És te kire számíthatsz hasonlóképpen?

Hasonló a mennyek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet az ember, miután megtalált, elrejt, örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megveszi azt a szántóföldet. (Máté 13.44)

Miután megtalálja a főszereplő a kincset, nagyon érdekes fordulatot vesz a történet. Ahelyett, hogy hazavinné (mi talán erre számítanánk), visszatemeti, és eladja mindenét, hogy megvásárolhassa azt a földet. Isten országát nem kaphatjuk meg úgy, ahogy mi elképzeljük azt. Nem vehetjük el csupán egyes, nekünk szimpatikus részeit, pl. az örök életet, a lelki békességet, a testvéri köteléket. Az egész „csomagot” el kell fogadnunk, mert csak együtt működik.

...mindent eltűr. (1Kor 13.7)

Mai Igénk a szeretet himnuszából való. A szeretetről mondja az Ige, hogy mindent eltűr. De sok mindent el kell tűrnünk azoknak, akiket szeretünk! Milyen nehéz elengedni valakit. Például egy felnőtté vált gyermeket. A következő gondolatok adjanak erőt számunkra, ha éppen az elengedés nehéz feladatát kell gyakorolnunk:
Elengedni nem azt jelenti, hogy nem törődsz valakivel, hanem csak azt, hogy nem tudsz többet tenni érte. Az elengedéssel nem zárkózol el előle, csak felismered, hogy nem irányíthatod. Az elengedés nem azt jelenti, hogy mindent megengedsz, hanem hagyod, hogy tanuljon a következményekből. Az elengedés az erőtlenség elismerése, miszerint a végkifejlet nincs, és soha nem is volt a te kezedben! Az elengedéssel nem próbálsz megváltoztatni vagy hibáztatni más valakit, hanem a lehető legtöbbet hozod ki magadból. Ha elengeded, többé nem gondolkodsz róla, de törődsz vele; nem “megjavítani” akarod, hanem támasza lenni; nem te vagy a középpontban, rendezgetve a végkifejletet, hanem engeded, hogy ki-ki befolyásolja a saját sorsát; nem védelmező vagy, hanem hagyod, hogy szembesüljenek a valósággal; nem tagadsz, hanem elfogadsz; nem zsörtölődsz, korholsz vagy vitatkozol, hanem megkeresed a saját hiányosságaidat, és azokon dolgozol; nem azon igyekszel, hogy saját vágyaidhoz igazíts, hanem elfogadsz minden napot úgy, hogy ahogy jön, és örülsz neki; nem kritizálsz vagy regulázol másokat, hanem megpróbálsz olyanná válni, amilyen lenni szeretnél; nem bánkódsz a múlt miatt, hanem növekedsz, és jelenben élsz.

Valójában az elengedés azt jelenti: Kevésbé félsz... Bízol Istenben.... És jobban szeretsz.

Előbb vagy utóbb mindenkit érnek csapások. Ilyenkor vagy elkeseredve, dacosan, kedvtelenül, cinikusan kerül ki szenvedéseiből, vagy pedig megnemesedett lélekkel, mélyebb állhatatossággal, gazdagabb szeretettel és erősebb bizalommal Istenben.

Fosdick

Az öreg minden hajnalban vizet húzott a kútból. Tevékenységét az ablakból szokta figyelni nyáridőben az unokája, aki szívesen töltötte nagyszüleinél a vakációt és szívesen ébredt a kút reggeli zajára. A vödör sebesen szaladt lefelé, majd csobbanás hallatszott a mélyből. Az öreg ekkor elkezdte tekerni a kereket, felhúzni a vizet. A mozdulatai egy idő után hirtelen lelassultak, s ebből tudta a fiú, hogy a vödör pillanatokon belül felbukkan a kút tetejénél. Így is történt. Az idős ember egyik kezével lecsendesítette a himbálózó vödör mozgását, majd a kút peremére emelte. A vödör megnyugodott, ő pedig leült a kis padra, s keresztet vetve imádkozni kezdett. Reggeli imájában a fiú nem akarta megzavarni, aki ekkor már a tornácon állt pizsamában. Csak amikor felemelkedett, szaladt oda hozzá, mondván: „Jó reggelt, nagypapa, én is kérek a friss vízből!” „Ihatsz belőle – válaszolta csendesen – de tudod, hogy előbb imádkozni szoktunk.” A fiú leült, s imádkozni kezdett, pontosan úgy, ahogyan pár perce az öregtől látta.

Közben ő a bögrével merített a vízből, odaült a gyerek mellé, s amikor az befejezte az imát, kezébe adta. Miközben ivott, csendesen beszélni kezdett: „Az imádkozás olyan, mint amikor vizet húzunk a kútból. Ha nem merítenénk belőle minden nap, a víz megromlana, s a kút lassan meghalna. De ha naponként merítünk, állandóan friss, élő marad a vize. Lelkünk mélyéről minden nap élő szó, megújuló érzés emelkedik felfelé.” A fiú szívének mindhárom jólesett: a friss víz, a bölcs szó és a reggeli ima. Majd az öreg is ivott.

Az imádkozás egyik formája a kérő ima. A Miatyánk is tulajdonképpen ebbe a csoportba tartozik, hiszen kéréseket fogalmaz meg, a Máté szerinti változat hét (vö. Mt 6,9-13), Lukács szerinti pedig öt (vö. Lk 11,2-4) kérést. Minden kérő ima Isten imádásából fakad, s ebben az értelemben egyben Isten dicsőítése is. A kérő imában úgy fordulunk Istenhez, hogy egyúttal elismerjük nagyságát és hatalmát, és kifejezzük bizalmunkat, hogy teljesíteni fogja mindazt, ami lelkünk javára szolgál.

Egyesek – helytelen módon – kifejezetten elutasítják a kérő ima minden formáját, mert úgy vélik, hogy ezáltal az ember át akarja venni Istentől az irányítást és bizonyos dolgokat, lelki javakat akar a maga számára biztosítani, mintha Isten nem tudná, hogy mire van szüksége az embernek. A kérő imában azonban nem mi mozgatjuk az Istent. Nem mi határozzuk meg, hogy mi jó az üdvösség szempontjából. Isten az Úr, akinek jogában áll bármit megadni. Kérhetünk mi bármit. Ha akarja többet, ha úgy tetszik neki, kevesebbet ad, mint amit kérünk. Láthatjuk tehát, hogy a kérő ima az Istenben való élő hit kifejezése. Egy olyan istenhit, amely nem kíván élni az Istenhez fordulás lehetőségével és nem fogadja el az ily módon kapott ajándékokat, személytelenné, lélektelenné válik.

Hallgassunk Jézus biztatására, és forduljunk Istenhez bátran kéréseinkkel! Isten őszinte imádságot vár tőlünk.

Horváth István Sándor

Mivel a freeblog.hu jelenleg nem teljeskörűen üzemel és nem tudom folytatni ott a fénysugár blog írását, ezért a blog írását itt folytatom.

A korábbi bejegyzések továbbra is elérhetők a régi címen: fenysugar.freeblog.hu