Fénysugár

Mondott mostanában sértőt, bántót a társa? Akkor adjon hálát érte! Örüljön neki! Hadd magyarázzam ezt meg!

"Jaj de fáj!" Amikor a társunk olyat mond nekünk, ami fáj, akkor - saját tapasztalatomból is :) - tudom, hogy ilyenkor mit szoktunk csinálni. Elkezdünk a fájdalmunkra figyelni. Magunkra. Belülre. Merthogy mi is szokott fájni? Sokszor az fáj, ahogy a társunk mondja. A stílusa. A hangneme. Az időzítése. Tehát nem a tea ízével van a bajunk, csak azzal, hogy az túl hideg vagy túl forró. Aztán persze sokszor az is fáj, amit mond a társunk. Vagy azért, mert igaza van, vagy azért, mert úgy érezzük, hogy nincs is igaza. Ilyenkor tehát a tea nem ízlik: rossz az ízesítése, vagy pedig mi vagyunk túl válogatósak. Hogy mi a bajunk a teával, valójában teljesen mindegy. Az igazság az, hogy nem számít, mi fáj nekünk a társunk szavaiból. Mert nem ez a lényeg. Nem ez a nagy kérdés egy ilyen helyzetben. De akkor mi? Az, hogy hogyan reagálunk ilyenkor! Gondoljunk csak bele! Ha ilyenkor a fájdalmunkkal vagyunk elfoglalva:
- tudunk-e figyelni a társunkra?
- tudunk-e békésen válaszolni és érdemben beszélgetni a másikkal?
- meg fog-e oldódni a probléma, amit a társunk ecsetel?
Nem!

Amire figyelni kell: Igenis kezdjünk el mostantól figyelni arra, hogy a bántóan megfogalmazott megjegyzés esetén mondjuk ezt magunknak:
"Nem a magam fájdalmára figyelek, hanem most végiggondolom:
- Vajon miért mondta ezt a párom?
- Mire van szüksége?
- Mitől lenne boldogabb?
- Mi hiányzik neki?
- Hogyan szerethetném még jobban?"

A másik bántó mondatainak a legtöbb esetben nem a bántás a célja! Valamit ki akar fejezni felénk! Törekedjünk tehát a fájdalmunkról levenni a tekintetünket, és arra figyelni, amit a társunk a sértő, bántó mondatával jelezni akar felénk. (Ha ez nem megy rögtön, akkor vonuljunk el 5 percre, és akkor térjünk vissza és válaszoljunk, amikor már nem a fádalmunk irányít bennünket!) Tudom, hogy ez eleinte nem könnyű, de valójában örülhetünk, hogy a társunk megsértett! A társunk kritikái, bántó mondatai elsőre nem igazán tűnnek ajándékoknak, de ha jobban belegondolunk, valójában mégis azok! Hiszen a társunk nem érzi jól magát a kapcsolatban, és ezt előhozza, jelzi! Micsoda ajándék! Ó, hogy hány kapcsolat megy tönkre azért, mert az egyik fél nem mond semmit, amikor baja van!
De! Ugyanannyi kapcsolat megy tönkre azért is, mert az egyik fél mond valamit, de a másik csak a fájdalmába menekül. Úgyhogy a labda nálunk van: amikor a társunk valamilyen bántó dologgal nekünk támad, akkor elénk kerül egy fájdalmas pont a kapcsolatunkban, amiről tudunk és megoldhatunk! Örüljünk neki és beszéljünk róla érdemben!

Dr. Mészáros Ádám
párkapcsolati mediátor

Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval. (Róma 12,21)

Az igében ma arra kapunk felszólítást, hogy ne csak hallgassuk az igét, hanem éljük is azt meg. Ne állj ma tovább azzal, hogy ez lehetetlen. Sokkal inkább értsd azt meg, hogy krisztusszerűséged megéléséhez nem elég a te erőd. Kérd el azt az erőt, amely képes benned győzelmet aratni a gonosz felett. Kérd el a Krisztus erejét!

Isten ma egy olyan ige elé állít, amit lehetetlen megrágni, sőt megemészteni akkor, ha a világ szemszögéből próbálod értelmezni e szavakat. Azt is tudom, hogy ezek a szavak ma sokakat felháborítanak, mert azt mondják rá, hogy ellenkezik az emberi természettel, az igazságérzetünkkel, a logikával. Mi lenne a világból, ha mindenkinek, aki rosszat tesz, jóval fizetnénk? Hová lenne a jog, a rend, az igazság?

Nos, az a szeretet, az a jó, ami képes legyőzni a rosszat, nem a logikára épül. Ezt nem lehet egy képlettel levezetni. Ezt csak egy módon lehet megérteni, mégpedig Isten szava, Isten cselekedete által.

Mielőtt felháborodnál, tedd fel magadnak a kérdést, hogy hol van a logika abban, amivel minden istentiszteleten újra szembesülsz: "úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte..." Hol van a logika abban, hogy a te gonoszságodat Isten a maga jóságával próbálja meggyőzni?

Prókai Árpád

Egy kislány cukorkát lopott egy üzletből. Amikor rádöbbent bűnére, elmondta édesanyjának. Ő azt mondta, vigyük oda ezt a bűnt az Úr Jézushoz.

A kislány azt mondta erre, jó, de el kell mennünk a boltos bácsihoz is bocsánatot kérni. Mert a boltos bácsit is becsaptam. Az édesanya így számolt be a továbbiakról. Amíg mentünk kézen fogva, éreztem, hogy reszket a keze a kislányomnak. Aztán nagy nehezen megvallotta sírva a boltos bácsinak, hogy mit tett. Erre a boltos azt mondta: Kislányom, megbocsátok!
Mentünk visszafelé az úton, gyerekem keze a kezemben és mérhetetlen örömmel egyszer csak azt mondta: anyukám, megbocsátott! Aztán mentünk tovább és megint felkiáltott: de megbocsátott!

Jó volna ma is így mennünk tovább, kéz a kézben az Úrral, örömmel, hogy megbocsátott. Átélhetjük először, vagy újra ezt a drága bocsánatot. Igénk így mondja: „Ha a bűnöket számon tartod, Uram, Uram kicsoda maradhat meg? Hiszen Te nálad van a bocsánat, hogy féljenek Téged!”

Prókai Árpád

Azért még egy lélek sem kárhozott el, mert vétkezett, de azért igen, mert nem fogadta el a kegyelmet.

"Ugyanolyan lusta vagy, mint az apád!"

Az már első látásra érezhető, hogy a fenti mondat bántó, negatív, ellenséges. De vajon mi ezzel a baj, azon felül, hogy bántó?

1) Egyrészt az, hogy az ilyen mondatok duplán fájóak a másik számára, mert nemcsak őt bántjuk vele, hanem valaki olyat is, akit ő szeret. Merthogy a szüleit és a saját családját ott legbelül mindenki szereti, védi, még akkor is, ha látszólag felnőtti függetlenséget sugároz magáról.
Édesanyám gyermekotthonban dogozik, és ő szokta mondani, hogy minden eldobott, elhagyott gyerekben - és ez felnőtt korban is így van - ott van egy megfoghatatlan, mély szeretet a szülei iránt. Még akkor is, ha eldobták a szülei, és nem ismeri őket. Ezért nagyon óvatosan kell emlegetni a párunk szüleit! A velük szemben felmerülő kritikákat sokkal óvatosabban, finomabban kell kifejeznünk, mint egyébként. És ezt nem azért, mert valami divatos "emberismereti technika" ezt diktálja. Hanem azért, mert mindenki magával hozza a kapcsolatába az "óéletét", azt a tizen-huszonévet, amikor még a szüleivel élt. És az ember nem szívesen veszi, ha azt a családi időszakot - például a szülei felé kapott kritika útján - támadás éri.

2) A másik gond az, hogy egy ilyen mondattal nem tud mit kezdeni a másik, hiszen a támadással nem is őt illetve a tetteit minősítjük igazán. A mondatunk után ugyanis már nem is a saját tettéről gondolkodik, hanem a bántásra figyel, és a szülőjének a megvédésével lesz elfoglalva. Megsértődik, elcsendesedik vagy visszatámad, de egy biztos: nem azzal lesz elfoglalva, hogy változtasson a viselkedésén.

Ne mérgelődj azon, hogy nem tudod az embereket megváltoztatni és olyanná tenni, amilyennek szeretnéd, ha lennének, mivel még magadat sem tudod olyanná tenni, amilyen lenni szeretnél.

Kempis Tamás