"Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik farizeus, a másik vámszedő. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is. Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek. A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek. Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik." (Lk 18:10-14)
Igénk két imádsággal, két különböző lelkületű emberrel szembesít bennünket. Egy-egy imádság is lehet nagyon tanulságos, bennünket építő. Legyen ilyen a következő rövid történet két imája is:
A múlt éjjel kisfiam megvallott nekem bizonyos gyermekes csintalanságot, és előttem térdelve így imádkozott az Úrhoz: "Tegyél engem olyanná, mint apukámat, aki bölcs és erős!" Aztán miközben aludt, letérdeltem ágya mellett, és megvallottam bűneimet, majd lehajtott fejjel így imádkoztam Istenhez: "Tégy engem olyanná, mint a kisfiam, tisztává és őszintévé!"
A kis dolgokban nehezebb hűnek lenni, mint a nagyokban!
Biztosan ismerős sokaknak a következő történet: Emberünk fel akarja akasztani a képet a falra. Szöge van, de kalapácsa nincs. Sebaj, a szomszédnak van - ötlik hirtelen eszébe. El is határozza, hogy átmegy és kölcsönkéri.
Egy idősödő onkológus-sebész professzor, aki a gyermekek ágya mellé térdel, hogy szemmagasságban legyen kis pácienseivel, ha beszél velük, és akit a gyerekek, ha akarják, tegezhetnek, operációra készíti fel a 8 éves kisfiút. Közölnie kell a gyermekkel és az ágy másik oldalán rettegő szülőkkel: mindenre számítani kell, lehet, hogy amputálni kell térdtől a lábát a tumor miatt. Ő mindent meg fog tenni, de az operáció alatt kell, hogy meghozza a döntést. Előre nem mondhat biztosat. 
Ha nem tudjuk a házban lakó családok többségét rávenni, hogy támogassák a ház felújítását, akkor a ház tönkremegy, a mi lakásunk értéke is csökken, mondta a férj feleségének a számára kudarcot jelentő lakógyűlés után. Szomszédjaik között voltak olyanok, akik semmivel nem törődtek, zajosak voltak, nem takarítottak, udvariatlanok, sőt gorombák voltak a többiekkel. A házban ellenséges hangulat uralkodott. Azt látom már – folytatta a férj –, hogy ezeket meggyőzni nem lehet, hát akkor le kell győznünk őket. Zaklatni és fenyegetni fogom őket, beperlem őket disznóságaikért, rongálásaikért, pazarlásaikért. Rá fognak kényszerülni az együttműködésre!