Fénysugár

Évekkel ezelőtt elsüllyedt egy hajó a Michigan-tavon keletkezett viharban. A közeli egyetem diákjai azonnal mentőcsapatokat formáltak. Az egyik diák, Edward Spencer tizenhét embert mentett meg a süllyedő hajóról. Amikor kimerülten a szobájába vitték, ezt kérdezte: "Megtettem-e minden tőlem telhetőt? Úgy gondoljátok, tényleg megtettem?"

Évekkel később R. A. Torrey erről az esetről is beszélt egy Los Angeles-i összejövetelen, és a hallgatóságból egy férfi közölte vele, hogy Edward Spencer is jelen van az összejövetelen. Dr. Torrey az emelvényre hívta Spencert, aki már nagyon idős volt, és lassan fölment a lépcsőkön, miközben nagy tapssal köszöntötték. Dr. Torrey megkérdezte tőle, hogy maradt-e valami különös emléke arról az esetről. Ezt válaszolta: "Csak az, hogy az általam megmentett tizenhét ember közül egyetlenegy sem mondott köszönetet."

Tényleg ennyire hálátlan az ember? Én is?

A hála fontos egy ember életében: senki nem jut messzire, ha megfeledkezik azokról, akik mellette álltak a nehéz időkben.

Paulo Coelho

Minden jó kapcsolat alapja az elkötelezettség, a kommunikáció és a kompromisszumkészség. A ma embere azonban nem szeret elköteleződni. A szabadság vágya túlteng benne. De tényleg az a szabadság, ami annak néz ki?

Az elköteleződés felelősségvállalás is egyben. Ez nem megfoszt valamitől, hanem ez segít kibontakozni. „Házassági esküt tenni nem más, mint elköteleződni a kapcsolat építése mellett és ehhez Isten segítségét kérni.” - fogalmazta meg valaki. Ez a lényeg: két ember a házasságban elköteleződik kapcsolatuk folyamatos építése mellett.

Istent sem érdemes kihagyni, sőt akkor vagyunk bölcsek, ha Őrá épül a házasságunk. Minden más alap ingatag és tönkremegy. Jól kell alapozni.

Ha házastársi kapcsolatunkból hiányzik a szeretet, a különbözőségeink felnagyítódnak. Nem a boldogság forrását, hanem éppen ennek akadályát látjuk egymásban, s a nyugodt hátország biztonsága helyett csatatérré válik a házasságunk. A szeretet nem old meg minden problémát, de biztonságos légkört teremt, amelyben a házastársak vádaskodás nélkül megvitathatják nézeteltéréseiket, és megoldhatják konfliktusaikat.

Abban a pillanatban, ha valaki megérti, hogy a másik igényeinek, elvárásainak kielégítése a boldogság, működni fog a kapcsolat, az együttélés. Az ilyen ember elsősorban a másikra és nem magára figyel, nem a saját céljaiért dolgozik elsősorban, hanem a közös célokért.

Ehhez képest az énközpontúság árasztja el a köztudatot, az a nézet, hogy az a talpraesett, életrevaló, aki átgázol mindenen és mindenkin azért, hogy elérje a célját. És ez sokaknál így van akkor is, amikor a saját boldogságukat keresik. Ha valakinek ilyen a hozzáállása, annak a párkapcsolatáról el lehet mondani, hogy halálra van ítélve.

Egyszer egy fiatalember egy őt gyötrő kérdéssel felkeresett egy bölcs embert, aki egy patak mellett élt. Bölcsességét sokszor bizonyította már ez az idős ember, ezért a fiatal bátran fordult hozzá gondjával.

Így szólt: Nézze, én templomba járó ember vagyok. Örömmel hallgatom az elhangzó igehirdetéseket hétről hétre, de annyira restellem, hogy nem sokkal az istentisztelet után már csak keveset tudok felidézni abból, ami elhangzott. Sőt, pár nap múlva általában már semmit. Szeretnék ezen változtatni. Tud nekem ebben segíteni?

Persze! - szólt az öreg bölcs. Menj fiam, hozz nekem vizet ebben a vesszőkosárban. A fiú elindult merített a patakból, de mire az öreghez ért, a kosárban nem volt víz. Többször is leküldte az öreg a fiút a patakhoz, de az egy idő után azt mondta, hogy ennek így semmi értelme. Vesszőkosárral nem lehet vizet hozni.

Mire az öreg így szólt: Ez igaz, de nézd meg a kosarat, mi lett vele. A fiú a kosárra pillantott s így szólt: Ez megtisztult. Látod - szólalt meg végül az öreg - az igehirdetésekkel ugyanez a helyzet. Átmegy rajtad, nem sok minden marad benned, de közben megtisztít.

Isten nem olyan kegyelmet ad, melyet nekünk kell megőrizni, hanem olyat, mely minket őriz meg.

A győzelem titka az Istennel való bensőséges kapcsolat. Ez a forrása minden külső és belső erőnek.

Ha elfelejtenek, vagy elhanyagolnak, ha tudatosan mellőznek és mindezt te alázattal vállalod, és Uradnak hálát adsz minden sértésért és megaláztatásért, akkor - AZ GYŐZELEM.

Ha a jót, amit teszel vagy tenni akarsz , mások kigúnyolják; ha vágyaid meghiúsulnak; ha a többiek pontosan azt teszik, ami neked nem tetszik; ha tanácsodat semmibe veszik, nézeteidet nevetségessé teszik, s te mindezt zúgolódás nélkül, türelemmel, szeretettel elfogadod, akkor - AZ GYŐZELEM.

Ha neked minden étel jó, azért mindig hálás vagy; ha minden ruházattal, minden társasággal és életkörülménnyel, a magányossággal, mindennel, ahogy Urad vezet megelégedett vagy, akkor - AZ GYŐZELEM.

Ha mások ingerültségét, rosszkedvét, panaszkodását, minden rendszertelenségét, pontatlanságát, amelyekről te nem tehetsz, - bár azokat nem helyesled -, mérgelődés és zúgolódás nélkül elviseled, akkor - AZ GYŐZELEM.

Ha a körülötted levők különcségét, lelki érzéketlenségét, saját hibáik iránti vakságát elnézed, ha másoktól mindenféle üldözést elszenvedsz s mind elviseled úgy, amint azt Jézus Krisztus hordozta, akkor - AZ GYŐZELEM.

Ha sohasem célod beszélgetésben saját személyedet vagy munkádat, sikereidet kiemelni; ha nem vágysz mások ajánlására, dicséretére; ha szeretsz ismeretlen maradni, hogy Krisztusban elrejtett életed legyen, akkor - AZ GYŐZELEM.

Ha önmagad felett győzedelmeskedni akarsz, akkor önmagaddal szemben mindig Isten pártjára kell állnod.

"Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? Nézzétek meg az égi madarakat... Figyeljétek meg a mezei liliomokat... Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja." (Mt 6,25-34)

Korunk egyik legjellemzőbb életérzése a szüntelen aggódás, bizonytalanság. Aggódunk szeretteink és saját magunk egészségéért. Féltjük meglévő vagyontárgyainkat, pénzünket, állásunkat, kiharcolt egzisztenciánkat. Bizonytalanok vagyunk megjelenésünk, öltözködésünk, beszédünk miatt is. Attól tartunk, hogy elveszítjük családtagjaink, barátaink szeretetét. A kortól, évektől való félelem is megkeseríti a legtöbb ember életét. Mi lesz, ha már végzek az iskolával és dolgoznom kell? Lesz állásom? Hogyan fogok családot alapítani, senkim nincs és pénzem sem lakásra?! Később: hogy vállaljak gyereket ebben a bizonytalan helyzetben? Milyen iskolába járassam a gyereket? Vajon jó társat választ magának? Öregszem, egyre többet fogok betegeskedni, ki fog ápolni? Félek... félek... félek...

A segítséget legtöbbször kívülről várjuk, pedig a megoldás önmagunkban rejtőzik. A külvilágot nem tudod átrendezni, az események jönnek-mennek, legtöbbször tőled függetlenül. Tehát alkalmazkodni kell és bízni abban, hogy a benned lévő hitből és szeretetből fakadóan képes vagy mindig a helyes döntést meghozni. Elgondolkodtál már azon, hogy sokszor éveken, hónapokon át aggódtál valami miatt (műtét, vizsga, munka) és amikor elérkezett az a bizonyos esemény, valahogy az adott pillanatban megkaptad a szükséges erőt és energiát a megoldáshoz. Ugye mennyit szenvedtél és aggódtál feleslegesen?! Az adott pillanat, legyen az bármilyen fájdalmas is, sohasem elviselhetetlen. Ami elviselhetetlen, az a gondolat, hogy mi lesz velem tíz év múlva, két hét múlva, két óra múlva... No, és amiket mondasz: Ez a várakozás borzasztó, elviselhetetlen, őrjítő, meddig tart még? "Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy arasznyival is?" (Mt 6,27)

Határozzuk tehát el magunkat! Ha van valami, amit itt és most megtehetek a jövőmért, megteszem. Azután pedig élvezem a jelent, észreveszem a pillanat minden örömét, mert életem összes tapasztalata azt mutatja, hogy csak akkor tudok a problémákkal foglalkozni, amikor azok jelen vannak. És a jelen mindig megadja a szükséges erőt a probléma megoldásához. Ne izguljunk tehát folyton a holnap miatt. Éljünk Jézus tanításai szerint és ha hitünk elég erős, akkor a folytonos aggódást az ajándékba kapott élet öröme váltja fel.

Prókai Árpád

A hétnek két olyan napja van, ami miatt sohasem aggódom. Két gondtalan nap, amit szentül őrzök a félelemtől és fenntartástól. Az egyik ilyen nap a tegnap; minden fájdalmával, gyötrelmével, hibáival és tévedéseivel örökre elmúlt, és többé nem hozhatom vissza. A szép, édes, kedves emlékek kivételével, amelyek hátrahagyták rózsaillatukat az elmúlt nap szívében, semmi közöm sincs a tegnaphoz. Az enyém volt, és most már Istené.

A másik nap, ami felől nem aggódom, a holnap, minden lehetőségével, küzdelmével, terhével, veszélyeivel, nagy ígéreteivel. A nap majd fölkel rózsás ragyogásában, vagy a felhők álarca mögött. De fölkel. A holnap az enyém lesz.

Ezért csak a hét egy napja maradt nekem, a ma. Bárki megharcolhatja a mai nap harcait. Bárki hordozhatja egy nap terheit. Ezért azt hiszem, vállalom, és csak egy napi utat teszek meg egyszerre. Miközben hűségesen és kötelességtudóan futok pályámon és végzem kijelölt feladatomat ezen az egy napon, a mindenható Isten gondoskodik a tegnapról és a holnapról.