"Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik farizeus, a másik vámszedő. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is. Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek. A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek. Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik." (Lk 18:10-14)
Igénk két imádsággal, két különböző lelkületű emberrel szembesít bennünket. Egy-egy imádság is lehet nagyon tanulságos, bennünket építő. Legyen ilyen a következő rövid történet két imája is:
A múlt éjjel kisfiam megvallott nekem bizonyos gyermekes csintalanságot, és előttem térdelve így imádkozott az Úrhoz: "Tegyél engem olyanná, mint apukámat, aki bölcs és erős!" Aztán miközben aludt, letérdeltem ágya mellett, és megvallottam bűneimet, majd lehajtott fejjel így imádkoztam Istenhez: "Tégy engem olyanná, mint a kisfiam, tisztává és őszintévé!"
Biztosan ismerős sokaknak a következő történet: Emberünk fel akarja akasztani a képet a falra. Szöge van, de kalapácsa nincs. Sebaj, a szomszédnak van - ötlik hirtelen eszébe. El is határozza, hogy átmegy és kölcsönkéri.
Egy idősödő onkológus-sebész professzor, aki a gyermekek ágya mellé térdel, hogy szemmagasságban legyen kis pácienseivel, ha beszél velük, és akit a gyerekek, ha akarják, tegezhetnek, operációra készíti fel a 8 éves kisfiút. Közölnie kell a gyermekkel és az ágy másik oldalán rettegő szülőkkel: mindenre számítani kell, lehet, hogy amputálni kell térdtől a lábát a tumor miatt. Ő mindent meg fog tenni, de az operáció alatt kell, hogy meghozza a döntést. Előre nem mondhat biztosat. 
Ha nem tudjuk a házban lakó családok többségét rávenni, hogy támogassák a ház felújítását, akkor a ház tönkremegy, a mi lakásunk értéke is csökken, mondta a férj feleségének a számára kudarcot jelentő lakógyűlés után. Szomszédjaik között voltak olyanok, akik semmivel nem törődtek, zajosak voltak, nem takarítottak, udvariatlanok, sőt gorombák voltak a többiekkel. A házban ellenséges hangulat uralkodott. Azt látom már – folytatta a férj –, hogy ezeket meggyőzni nem lehet, hát akkor le kell győznünk őket. Zaklatni és fenyegetni fogom őket, beperlem őket disznóságaikért, rongálásaikért, pazarlásaikért. Rá fognak kényszerülni az együttműködésre!
Az idős ács egy szép napon úgy döntött, ideje nyugdíjba vonulnia. Főnökének elmondta, hogy bár hiányozni fog a kereset, amit a munkájáért kapott, mégis otthagyja a házépítést, mert többre értékeli a szabadidőt, amit az évtizedek során nem tölthetett családjával. - Valahogy majd csak elleszek - mondta.
Volt egyszer egy George Thomas nevű ember, aki lelkészként szolgált egy kis New England állambeli városkában. Egyik húsvéti időben történt, hogy vasárnap egy nagy, üres, rozsdás kalitkával ment fel a szószékre. Az emberek felhúzták a szemöldöküket amikor Thomas testvér beszélni kezdett:
Öreg bölcs üldögélt a Korinthusba vezető út szélén...
Szoktad azt érezni, hogy komolyan veszed az Úr szavát és mintha mégse történne különösebben semmi? Például terheid vannak és megteszed azt, amit Jézus a mai Igében kér tőled: jössz hozzá megfáradva, terheket cipelve, olvasod, hallgatod az Igét, de nem lesz sokkal jobb. Hogy miért lehet ez? Remélem, hogy a következő történet segítségedre lesz:
Gyakran megítéljük egymást annak alapján, amit éppen tapasztalunk, noha az sokszor csak a felszín. Ami a dolgok mélyén van, azt nem látjuk. Íme, egy történet, mely segíthet tanulni a nem látszat szerinti megítélést:
Gyere velem, elvezetlek a világ legnépesebb börtönébe. Ebben a börtönben több lakó van, mint ágy. Több fogvatartott van, mint amennyi tányér. Több elítélt van, mint amit a rendelkezésre álló források biztosítani tudnának.